Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában (1686-1699) - Studia Agriensia 9. (Eger, 1989)
Csorba Csaba: A török végvárak ellenállási lehetőségei a felszabadító háborúk során
romló hadak több-kevesebb pontossággal fölmérték a saját veszteségeiket, de ugyan honnan tudták az egykorúak - s ezek nyomán vált általánosan elfogadottá a szakirodalomban -, hogy az első rohamban 2,5-3 ezer török katona esett el, a lőporrobbanás pedig 1,5 ezer török halálát okozta. A döntő roham irreális veszteségarányait is említhetnénk.19 A helyismeret, a pontos helyszínrajz ismeretének hiányával magyarázható leginkább, hogy a várvédők létszámára vonatkozóan irreálisan magas adatokat közölnek a szakirodalomban, s ez alól úgyszólván nincs is kivétel. Pedig egyes esetekben az őrség befogadására alkalmas építmények számbavételével tüzetes elemzés nyilvánvalóvá tenné a nagy számok irrealitását. Az egyes erődítmények őrségének valószínű nagyságát ugyanis több tényező befolyásolja, s csak ezeknek együttes elemzésével deríthetjük ki, illetve közelíthetjük meg a valóságot. 1. Befogadóképesség: Adott erődítmény őrsége létszámának megválasztásánál mindenekelőtt ez szabott határt. A rendelkezésünkre álló források jellege sajnos egyáltalán nem teszi könnyűvé annak megállapítását, hogy adott várban mennyi embert, lovat lehetett úgy elhelyezni, hogy jusson hely a hadiszernek, az élelemnek, a sebesülteknek s nem utolsósorban a halottaknak is. Adott esetben a zsúfoltság, a védők számának túlzott felduzzasztása éppen úgy ronthatta az ellenállás eredményességének esélyét, mint az ellenkezője, a szükségesnél alacsonyabb létszám. 2. A hadvezetés lehetőségei: Nyilvánvaló, hogy az őrség létszámát az is alapvetően befolyásolta, hogy adott időszakban adott hadvezetés hány katonát tudott kikülöníteni adott erősségek védelmére. Általában az volt a jellemző, hogy az optimális véderőt (létszámban, felszereltségben, begyakorlottság mértékében, összetételében) a hadvezetés a gyakorlatban képtelen volt biztosítani. 3. A védelem feladatai: Az őrség létszámát az is befolyásolta, hogy adott erődítménynek adott időszakban milyen jellegű támadással kellett szembenéznie. Egészen más feladatot jelentett a blokád elleni harc, mint a váratlan megrohanások, vagy a hosszan tartó rendszeres ostrom elleni védelem. A kirohanásokhoz (esetleges portyákhoz) szükség volt kellő számú lovasságra, a rések védelméhez pedig képzett gyalogságra. 4. Polgári lakosság: Adott kor katonai létesítményeiben még természetesnek számított a katonákon kívül bizonyos számú polgári lakosság jelenléte. Az erődített városok polgári lakosságának jelentős része ostrom esetén is helyén maradt. Természetesen a polgári lakosság létszáma adott esetben jelentősen befolyásolhatta az ellenállás esélyeit. A nehézség az, hogy ezt a bizonyos létszámot igen nehéz megállapítani, hiszen még az esetlegesen ránk maradt békebeli (adó) összeírások adatai is csak nagy fenntartásokkal használhatók, hiszen csak hozzávetőlegesen tudjuk ezek alapján megbecsülni a létszámot, s még kevésbé lehet kiértékelni az ostromot megelőzően eltávozottak (elmenekültek) létszámát. A felszabadító háborúk időszaka sok tekintetben különbözik az 1526-1683 közötti időszak hadviselésétől. Mindenekelőtt az a szembetűnő, hogy az említett több mint másfél évszázad egyértelműen a várharcok kora. A főerők által vívott mezei ütközetek igen ritkák. Mohács (1526) után hét évtized telik el. 163
