Sugár István: Heves Megy és Eger visszafoglalása a törököktől - Studia Agriensia 8. (Eger, 1987)

Eger felszabadítását érlelő győzelmes 1686. esztendő

xander Mavrocordat, a Porta első, s egyben legbefolyásosabb tol­mácsa már hasonlóan próbálkozott, - természetesen eredménytele­nül, - béketárgyalással a hadakozó felek között.527 A törökökkel való békéről már csak azért sem lehetett szó, mi­vel az ellenük való hadviselésre életre hívott Szent Liga 1686 őszén jelentékenyen kiegészült azzal, hogy Oroszország is csatlakozott az oszmánok elleni harchoz, s háborúba lépett a török ellen. De a Lega Sacra másik két szövetségese, a lengyelek és a velenceiek is szép ka­tonai sikerekkel zárták az 1686. esztendőt. * * * Mint már szó volt róla, az egri török csapatoknak 1686 augusz­tus eleji Pest alatti kudarcát követő hazavonulásuknak során olyan hírek keltek szárnyra, melyek szerint lerombolták és kiürítették Hatvant. Ezzel a bizonytalan híreszteléssel szemben 1686. szeptember 19-én a Tolnán tartózkodó Lotharingiai Károly azt a hírt kapta Szolnokról, miszerint a törökök felgyújtották Hatvant, és az egri pasa úgy döntött, hogy az asszonyokat és a gyermekeket Belgrádba kül­di.52'713 A szövetséges hadak fővezére szeptember 22-én pedig a dél­magyarországi Újpalánkán már ezt jegyeztette fel hadműveleti naplójába: „Hírt kaptam, hogy az ellenség elhagyta Hatvant.”52* Ok­tóber 10-én már Bécsben is tudták a bennfentes diplomaták, hogy Hatvant elhagyta a török, de előtte az erődítményt a lakóházakkal együtt „teljesen lerombolták. ”529 Október 13-án Buonvisi pápai nun- cius azt jelentette a Vatikánba, hogy a törökök sietséggel” pusztí­tották el a hatvani várat és térségét, hátrahagyva 14 használható és 2 rossz ágyújukat, s egyebeket. Károly herceg főparancsnok erről ér­tesülve elrendelte a birtokba vett hatvani vár megerősítését; továbbá, hogy a szövetséges keresztény csapatok jó állásokat foglaljanak el Eger körül.550 Hatvannak a törökök elhagyása után való elpusztításáról meg­lehetősen hű képet nyújt a vár megerősítésére odarendelt Strack- witz császári hadmérnök pontos felmérése. Eszerint „a törökök fel­égették és elhagyták” Hatvant. A vár és a város lakóházai a föld szí­néig teljesen kiégtek („bis aufs Fundament ausgebrandt”). Ennek során elpusztult a várost övező palánkfal is. A vár palánkfalazata és bástyáinak faanyaga, faváza („Holtzwerk”) is a lángok martalékává 133

Next

/
Thumbnails
Contents