Lengyel László (szerk.): Devóció és dekoráció - 18. és 19. századi korolstormunkák Magyarországon - Studia Agriensia 7. (Eger, 1987)
Lengyel László: 18. és 19. századi kolostormunkák Magyarországon
kép volt-, amit színeztek, teljesen átfestettek, vagy pergamenre másoltak. Hol polion, hol hímzett keretdísz övezi Mária e népszerű kegyképének variánsait. A korabeli textilek széles skáláját fölvonultató kollázsok ezen típusából, két másodlagosan fölhasznált metszet alkotóját ismerjük. Az egyik Johan Melchior Guttwein 1737-ben készült munkáját, a másik pedig a Budán is működött Binder János Fülöp (1735? —1811) lapját használta föl (96 — 99. kép). SZALMAKÉPEK A devóció által életre hívott dekorációk technikailag jól elkülöníthető ága, a szalmaképek sora. Hatásában a barokk magasművészetből ismert, nemes faanyagokból készült berakásos intarzia közeli rokona. Nemcsak technikai szempontból tekinthetők magasművészeti alkotásoknak e munkák mintaképei, hanem témájukat illetően is. Valamennyi szalmakép előképe grafikai, vagjy festészeti alkotás. Ez jól érezhető a kompozíciók vonal- szerkezeténél, rajzi részleteinél. Szalmamunkákat elsősorban Ausztriában és Németország déli területein készítettek a 18. században. Először használati tárgyak burkolására, majd később képi igényű kompozíciók készítésére használták. Egy ilyen szalmakép sorozat található az egri múzeum gyűjteményében, mely a hét szentséget ábrázolja (100. kép).31 A 18. századi szalmamunkák között a legtöbb figyelmet érdemlő darab az elmúlás, a halálra emlékezés gondolatát fogalmazza meg. „A művészetben jelenlévő, több évszázados Vanitas — gondolat barokk-kori virágzása a katolikus országok vallási életének az ellenreformáció utáni új alakulásával függött össze. Loyolai Szt. Ignác Exercitia spiritualiajában ajánlotta a halál meditációkat. Tanítványai és követői ezeket az útmutatásokat még gazdagították. Ebből a halálproblémával való eleven, érzéki viszony keletkezett, amely a néha meglehetősen drasztikus és hátborzongató elképzeléseket mind elfogadtatta. A jezsuiták a halálgondolatokat — mint a középkori teológusok és prédikátorok — a szenvedélyek elleni erős gyógyszernek fogták föl, s így a halál attribútumai az emberek, különösen a szerzetesek mindennapos társaivá váltak.”32 Ennek igazolására elég ha csak a kis ájtatosképeken megjelenő szerzetesek, apácák és bűnbánó szentek ábrázolásaira utalunk. Az emberi koponyák Szt. Terézia, Szt. Jeromos, Bűnbánó Magdolna és Szt. Ferenc elengedhetetlen attribútumai let60
