Lengyel László (szerk.): Devóció és dekoráció - 18. és 19. századi korolstormunkák Magyarországon - Studia Agriensia 7. (Eger, 1987)
Lengyel László: 18. és 19. századi kolostormunkák Magyarországon
KIS ÁJTATOSKÉPEK A kolostorok művészeti gyakorlatában az egyik legnagyobb tradícióval rendelkező műfaj, a kis ájtatosképek köre. A középkori miniatúra festészet szerves folytatását kell látnunk a pergamenre temperával és akvarellel festett kisméretű képekben. A kis ájtatosképek általában imádságoskönyvek- be, ládák és szekrények belső felére, mint a magánáhítat céljait szolgáló szentképek kerültek. Szemléletesen tárja elénk a 18. század jónéhány piktora, a festői szemfényvesztés módszerét az ún. trompe’loeilt alkalmazva csendéletein a barokk kis szentképek elhelyezését, funkcionálási módját. A kis ájtatosképek elsősorban ajándéktárgyak voltak, de készültek fogadalomból vagy kedvtelésből sajáthasználatra is.18 A pergamenre festett kis szentképek között nagy számban készültek az ún. Schnitzbildek vagy Schpitzenbildek. Ezek az ún. vágott szentképek voltak. A pergamen közepén medallion, vagy cartouche formájú mezőben általában valamely szent félalakját ábrázolták, s körülötte finom hálórendszerben a pergament éles késekkel perforálták. Német nyelvterületen ilyenek készültek már a 17. században is, azonban a magyarországi emlékek között főként 18. századi vágott szentképek maradtak fenn. Ezek két nagy csoportra oszthatók stíluskritikai szempontból. A 18. század elején készült Schnitzbildek kicsit darabosabbaknak tűnhetnek, mint a század második felében készült aprólékosabb, főként rokokó ízlésű pergamenek. A korábbi munkák motívumai azonban a műfaj autonómiáját erősítették, míg a technikailag bravúrosabbnak tűnő rokokó stílű vágott szentképek, a vert és varrott csipkék formáját igyekeztek utánozni. Kétségtelen, hogy káprázatos finomságokat értek el a műfaj művelői és egy egy rafináltan kivágott képecske mesterségbeli kvalitásai lenyűgözőek (62-63. kép), de a korai önálló ornamentikájú, semmi másra mint önmagukra hasonlítani akaró lapok a műfaj igazi csúcsteljesítményei (64-65. kép). Pergamenre nemcsak egyedi festmények készültek, hanem rézmetszeteket is másoltak és nyomtattak, majd utólag kiszínezték őket. A külföldiek közül elsősorban az antwerpeni, augsbugi és bécsi nagy metszőcsaládok, műhelyek 17- 18. századi nyomatai jutottak el hozzánk és gyakoroltak nagy hatást a műfaj fejlődésére.19 A hazai anyagban főként neves 17. századi antwerpeni mesterek pergamenre nyomott és színezett szentképei lelhetők föl, így Alexander Voet (1637 -1693), Caspar Huberti (?— 1684), és Theodor van Merlen (1609—1672) munkái (3.; 67. kép). 53
