Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Nagy László: A 17. századi végvári katonaság erkölcsi-politikai arculata
„rablások” — ahogyan maguk is nevezték — valahogy amolyan „bocsánatos bűnnek”, sőt „dícsiretes dolog”-nak is minősültek a Habsburg-ellenes harcok idején, hiszen az ellenséget gyöngítették azzal.4 2 Ugyanakkor a másfél századon át vitathatatlanul háttérbe szorult magyar katona bizonyos erkölcsi elégtételt is szerzett magának azáltal, hogy annak a „németnek” az országában rabolt és hatalmaskodott, aki ugyancsak lenézte, semmibe vette őt a török ellen vívott közös harcok folyamán.4 3 S ha mindehhez még hozzávesszük a többségükben protestáns katonák vallásos ellenérzéseit az ellenreformációt zászlójára tűző Habsburg-hatalommal szemben, akkor egyre világosabbá válik előttünk, hogy az uralkodó törökgyűlölet mögött miért kapott előkelő helyet a Habsburg- vagy „német’’-ellenesség is a magyar végvári hadinép gondolat- és érzelemvilágában. Ám ha a végek hadinépének Habsburg- vagy németellenessége következménye volt a velük szemben folytatott császári politikának, akkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Habsburg-ellenes küzdelmek kirobbanása előtt miért születtek a 15 éves háború folyamán olyan, a végváriakra sérelmes intézkedések,44 amelyek törvényszerűen szembefordították őket kenyéradó gazdáikkal? Úgy véljük, nem egyszerűsítjük le túlzottan a problémát, ha a magyar végváriak ellen hozott kezdeti intézkedések gyökerét a súlyos gazdasági helyzeten túl, az ellenreformációt állami politika rangjára emelő Habsburg-kormányzat, és a túlnyomó többségükben protestáns magyar nagybirtokosok és nemesek kiélesedett ellentétében keressük.45 Miután az ország belsejében végighúzódó végvárvonal erősségeinek nemcsak stratégiai jelentőségük volt, hanem belpolitikai hatalmi bázist is képeztek, szinte létkérdéssé vált a Habsburg-kormányzat számára, hogy legalább — a végváraknak mintegy felét kitevő — királyi várakban olyan katonaság állomásozzon, amelyre belső hatalmi erőszakszervként is számolhat. Emiatt már a 15 éves háború közepén arra törekedett, hogy a királyi végvárakból valamilyen úton-módon ,,ki tudja” a magyar katonaságot, s annak tagjait — amennyiben hajlanak és alkalmasak rá — az úgynevezett „német módra” szervezett mezei ezredekben alkalmazza.46 A magyar végváriaknak azonban egyúttal a közvetlen hazát is jelentette egy-egy végvár, s ezért — valamint mert többségük idegenkedett a német módra szervezett ezredekben való hosszabb szolgálattól -, ellenálltak a császári vezetésnek, s készségesen nyitottak kaput az első Habsburg-ellenes küzdelem diadalmas vezérének, Bocskai Istvánnak.47 A Habsburg-ellenes harcokat lezáró békekötések nemcsak bántatlanságot biztosítottak a „koronás királyukra” „arcúi” támadó végváriaknak, hanem bizonyos privilegizált helyzetet is, ami viszont csak tovább növelte a Habsburg-kormányzat ellenérzéseit 93
