Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Nagy László: A 17. századi végvári katonaság erkölcsi-politikai arculata
volt Kádár nyilván az országnak.” „Jeles életinek dicsíretes dolga, / Mert az szegénységet soha nem prédálta, / Ha más rontotta is, Kádár oltalmazta, / Te lehetsz, Alföldség, ennek bizonysága.”2 7 Balogh Zsigmond éneke is a török ellen küzdő végbelieket szólítja: „Jóakaróim vitézek, / Kik hol vagytok végbeliek: / Isten legyen már veletek, / Emlékezetben legyetek!”28 A török ellen bátran harcoló győri végbeli hadnagyot Kisfaludy Lászlót dicséri az 1681-ben keit vers, elmondva többek közt róla: „Sok jó vitézeknek volt tanácsadója, / Mezőben, városban erős kőoszlopa, / Hamis pogányoknak sokszor megrontója, / Kegyelmes urunknak igaz, hű szolgája.”29 S azzal búcsúzott a kurucokkal vívott harcban elesett füleki vitéz, Kovács György is: „A töröknek soha barátja nem voltam, / Vért is kiontani mindenkor kész voltam, / Régi nemzetemnek igaz útját jártam, / Én szép hazám mellett diadalmat víttam.” „Szembeszállottam én háromszor törökkel: / Nagy diadalmakat vívánk hegyes tőrrel, / Budai, hatvani, egri törökökkel — / öklelő kardomat festettem vérökkel.”30 Ám nemcsak magyarok szóltak a török ellen küzdő végváriak dicsőségéről, hanem számos császári hadvezér írásaiban is fellelhető bátorságuk, ön- feláldozásuk, harci leleményességük elismerése. Thököly 1685-ös váradi el- fogatása után a legtöbb magyar végbeli ott küzdött a törökellenes hadszíntéren, s magatartásukról egyaránt elismeréssel írt a Buda alatt önkéntesként harcoló Francesco Grimani velencei lovag, Heissler Donát generális, Badeni Lajos, de a magyarok iránti szimpátiával nehezen vádolható Savoyai Jenő is.31 A 17. században Magyarországon megforduló császári hadvezérek elismerő véleményeit olvasva óhatatlanul fölmerül a kérdés: a Habsburg-kor- mányzat Rudolftól Iipótig miért tanúsított oly mostoha, elutasító magatartást a magyar végváriakkal szemben: miért akarta egy évszázadon keresztül „kitudni” őket a váraikból? Talán politikailag olyan megbízhatatlan, „török- barát” lett volna ez a hadinép, hogy szabadulni kellett tőle? Vagy más oka volt a Habsburg-kormányzat ilyen magatartásának? Ami a magyar végvári hadinép „törökösségét” vagy ,jiémetellenességét” illeti, arról meglehetősen eltérő nézetek olvashatók nemcsak a kortársi kuruc—labanc versekben,32 hanem a későbbi történeti munkákban is. A kuru- cokat szívesen nevezték a „kereszténység ellenségei”-nek, akik török érdekeket szolgáltak keresztény társaik ellenében.3 3 Az egykorú források azonban arról vallanak, hogy még a Habsburg-ellenes küzdelem mélypontjain, a töröknek leginkább kiszolgáltatva sem található a kurucok között török-szimpátia, s hogy a lehetőséghez mérten a legmerevebben ellenálltak annak, hogy akarat91
