Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Praznovszky Mihály: Nemesi magatartásformák a török kiűzésének idején

ágyúztak ki onnan. A várba szorult gyáva szedett-vedett katonaság még az éjjel megegyezett, hogy reggel Balassát megkötözve átadják a nádornak. így is lett, s július 7-én Wesselényi hadai bevonultak a várba. Minden parancs ellenére irtózatos dúlást-rablást vittek végbe. „Rut spectaculum volt” mondj a Bethlen, s leírja milyen nehezen tudta megőrizni Balassa belső értékeit. Balassa Bálint — akinek minden bizonnyal volt szerepe a helyzet ilyetén alakulásában mindenáron meg akarta szerezni a levelesládát, még pénzt is ígért Bethlennek, ha neki adja.35 Magát Balassát, feleségét Barcsai Juditot, gyermekeit s javait átszállították Murány várába, ahol Balassára újabb fogság várt.

S itt az ügy megint kilépne a két főúr torzsalkodásából. Ekkor már javában zajlanak a rendi összeesküvés cseppet sem titkos fejleményei. 1666 április elején megtörtént a stubnyai megállapodás, július 28-án Nádasdy is csatlakozott a szövetséghez, majd augusztus 23-án éppen Murány várában a főurak és a köznemesség képviselői egyeztek meg az ellenállás kiszélesítésében.3 6 Joggal merülhet fel bennünk a kérdés: ki hagyták-e ebből Balassát? Ki lehetett-e hagyni az ország egyik leggazdagabb főurát, aki minden latorsága ellenére (az akkori megítélés szerint nem volt ilyen egyoldalú mint a miénk!) számos értékkel rendelkezik: a töröktől rettegett vitéz katona, jelentős kapcsolatai vannak, erdélyi rokonsága van, vagyona révén tud katonákat szerezni és hadra fogni ha a helyzet úgy kívánja.

Ugyanakkor viszont sem most, sem a későbbiekben nincs adatunk arra nézve, hogy Balassa csatlakozott volna mind a Wesselényi összeesküvéshez, mind Thökölyhez. Igaz, a pápai nuncius szeptember 11-i levelében már azt hallja, hogy a nádor és Balassa megegyeztek s már „együtt esznek és isznak” s nemsokára az udvarral is meglesz az egyezség.3 7 Kétségtelen, hogy a rabság nem lehetett valami szigorú, de Wesselényi soha nem békült meg teljesen Balassával. 1667. január 9-én Pozsonyban tárgyaltak a felkelésben részt vevők. Itt hiába próbálták meggyőzni Wesselényit, vonják be Balassát is ügyükbe, a nádor hajthatatlan volt. Pedig már jelezték azt is, hogy Balassa barátait akik a fogoly szabadon bocsátását kérték nem éppen kedvezőtlenül fogadták Bécs- ben, tehát Balassa csillaga ismét felmenőben. Ez egyúttal Wesselényi pozíciójának gyengülését is jelentette, s ezért joggal fakadhatott ki Róttál előtt: „Ha a grófot nyilvános törvényszegéssel kibocsátják, ha Imre urat nyakára akaiják ültetni, ő nem szolgál többé és a császár árulót kap hű szolga helyett.”38

Wesselényi már nem élte meg Balassa kiszabadulását, aki 1667 júniusában szabadul perújítás következtében Pozsonyból. Kétségtelen, hogy ekkor kapcsolatba került az összeesküvőkkel, de véleményünk szerint korántsem mint bizalmi ember, hanem csak mint „szakértő”. Október 6-án Csejtén volt

78