Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Bánkúti Imre: Buda 1684. évi ostroma

A szövetséges keresztény csapatok Bécs alatti nagy győzelme 1683. szeptember 12-én azonban nemcsak jelentős — és némileg váratlan — katonai esemény volt, hanem fontos és döntő fordulat kezdete is az udvar török politikájában. Most nem következett gyors békekötés, mint 1664-ben Szent- gotthárd után, bár mindkét fél részéről voltak erre kísérletek, hanem a győztes keresztény seregek nyomban megindultak Magyarország belseje felé: a párkányi győzelem (október 12.) és Esztergom elfoglalása (október 27.) volt e politikai fordulat katonai jele. Mindenki szerte Európában és Magyarországon, Thökölyt kivéve, természetesnek vette és várta a hadjárat továbbfolytatását. Ha az udvarban voltak is tendenciák 1664 megismétlésére, hiszen a török is tett ilyen ajánlatokat, most teljesen mások voltak a körülmények. Főleg a pápa lépett fel erélyesen, és — mivel jelentős pénzeszközökkel rendelkezett —, hatásosan a háború folytatása érdekében.

így azután nagyszabású diplomáciai tevékenység indult az 1684. évi hadjárat előkészítésére. 1684. március 5-én létrejött az ún. Szent Liga I. Lipót császár, Sobieski János lengyel király és a Velencei Köztársaság között. A szerződés megkötésénél a negyedik résztvevő, XI. Ince pápa bábáskodott, aki az egyház jelentős erőforrásait biztosította a további hadműveletek érdekében. Sőt hosszas tárgyalások után 1684 augusztusában XÍV. Lajos francia király is 20 évre szóló fegyverszünetet kötött a német birodalommal (amit azonban négy év múlva megszegett). A nemzetközi háttér tehát kedvezett a most már támadó hadjárat megszervezésének.

Egy ilyen nagyméretű katonai akció eredményességét részben a felkészülés, részben a célok helyes, az erőkkel arányban álló kitűzése határozza meg, vagyis a reális számvetés a rendelkezésre álló erőkkel, s az ellenség potenciáljának a valóságnak megfelelő felmérése.

A bécsi udvar politikusai és hadvezérei mindkettőben jelentős hibákat vétettek. A katonai felkészülést kapkodás, sietség jellemezte. A szövetségesekkel nem egyeztették a haditerveket, nem várták meg haderőik felfejlesztését, ami jelentős időt vett volna igénybe. Ugyanez vonatkozik a birodalomból számba jöhető segítségre. Ez utóbbit persze a történelmi tapasztalatok némileg indokolták: a császárnak nagyon sokba került a segítség, amit 1683- ban egyes fejedelmektől kapott, s ezt nyilván igyekezett elkerülni.

A készülődésből természetesen Magyarország sem maradt ki. I. Lipót Linzből 1684. január 12-én nyomtatott pátensben tudatta az országgal a török elleni harc folytatását, s jelezte, hogy ez súlyos terheket ró Magyar- országra is. Esterházy Pál nádor pedig Pozsonyból 1684. március 18-án szólí42