Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Varga J. János: A Kahlenbergtől az esztergomi Várhegyig

ezekben a hetekben. Még a kahlenbergi csata után sem ismerte föl mindenki az események jelentőségét. Eleinte el sem akarták hinni a bécsi vereséget. „Századik része sem igaz annak — írta szeptember 27-én Trencsén vármegye főispánja — akit mind győzhetetlen török császár ereje, mind peniglen urunk őnagysága fényes tábora felől hamisan költöttek.” A nagyvezér csak azért vonult el Bécs alól — vélték —, mert a budai pasa, Ibrahim elárulta, de őt megfojtatta és visszatért Bécs alá, „sőt, ami nagyobb, maga a török császár is személye szerint sok álgyúkkal éjjel-nappal utána megyen.”20

Mint valami legyőzhetetlen óriás, a keleti világ palackjából kiszabadult hatalmasság terpeszkedett a török ereje és hatalma a köztudat fölött. Csak kevesen hitték, hogy Bécs alatt valóban megfordult a kocka. És akik hittek benne, azok is féltek, mert Vasvár tanulsága arra intette őket, hogy ha győznek is a szövetségesek, békét kötnek majd újra a szultánnal.

Thököly is e hatalom árnyékában élt, jóllehet ezekben a hetekben néhány sikertelen lépést tett a másik irányba is. Miközben együttműködött a nagyvezérrel, titokban követet küldött Sobieskihez, akinek közbenjárását kérte I. Lipóttal történő megegyezéséhez. Még a bécsi események előtt azt ajánlotta, hogyha birtokában hagyják Pozsonyt és az általa megszállt Dunán- inneni területeket, akkor híveivel együtt elszakad a töröktől és egész erejével a császáriakat támogatja. János király elfogadhatónak találta az ajánlatot, de a bécsi győzelem után már kevéssé biztatta Thökölyt. I. Iipót ugyanis rossz néven vette, hogy Sobieski a belügyeibe avatkozik, s egyáltalán, nem akart Thökölyvel megbékülni. A fejedelem azonban ekkor már nem azonosította magát a törökök ügyével úgy, mint korábban: a győri táborból Budára igyekvő nagyvezér hívásának nem tett eleget, s a párkányi csatából is távol maradt. Ezzel a politikával azonban megingatta a török bizalmát, az udvartól sem tudott engedményeket kicsikarni,21 s a történelem által felkínált lehetőséggel sem élhetett: részese nem lett, csak távoli szemlélője a Kahlenbergtől az esztergomi Várhegyig zajló eseményeknek. Ellentmondásokkal teli korszakunk sajnálatos epizódjai közé tartozik ez is: hiába állt fegyverben több mint 20 000 végvári katona és „elégületlen”-nek nevezett magyar, nem akadt olyan katonai tehetséggel és politikai éleslátással egyaránt rendelkező vezető, aki idejében megszervezte és a török ellen fordította volna őket. Igaz, a történelmi körülmények sem kedveztek egy ilyen fordulatnak.

Bécs felmentése után nemzetközi haderő verte meg a törököt Párkánynál, s vette vissza Esztergomot. így kezdődött el Magyarország felszabadítása — egyelőre a magyarok nélkül.

38