Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Varga J. János: A Kahlenbergtől az esztergomi Várhegyig
választófejedelem kiadta 11 000 főnyi seregének a hazatérésre szóló parancsot, Max Emánuel választó sem akart tovább maradni bajorjaival, a frankok pedig kijelentették, hogy rendjeik hozzájárulása nélkül nem vehetnek részt a további háborúban.8 Sobieskit — akit I. Lipőt mélyen megbántott etikettes merevségével a szerencsétlenül lezajlott schwechati találkozón — csak igen nehezen tudta megnyerni Lotharingiai Károly. Szerencsére a herceg elgondolását Buonvisi, a pápa bécsi nunciusa és a velencei követ is támogatta, mire János király is késznek mutatkozott a harc folytatására.9 Sobieski először egyenesen Buda visszavívására tett javaslatot, mivel azonban a vár előterének katonai biztosítása rendkívül fontos volt, a haditanács október 2-án Lotharingiai Károlynak a párkányi erősség, s azután Esztergom ostromára vonatkozó tervét fogadta el.10 A Duna mentén haladó szövetséges csapatok ekkor még nem tudták pontosan, hogy Kara Mehmed budai pasa milyen tetemes haderővel közeledik a hajóhídon át Párkányhoz.11 Az Esztergom védelmét szolgáló hídfőállást a törökök alaposan megerősítették: a négyszögletes alaprajzú, erős palánkkal és tömésfallal ellátott erősséget három oldalról széles árok övezte, keleti oldalán a Duna folyt. A nyugati falszakasz két sarkán ágyúkkal megrakott bástyák magasodtak. Két kapuja közül az egyik Komárom felé, a másik az esztergomi hajóhídra nyílott.12 A szövetségesek október 7-én érkeztek a hídfőállás közelébe. Sobieski János, aki talán a 3 héttel korábbi lovasrohamot akarta megismételni, abban a hiszemben, hogy csekély őrség védi Párkányt, gyalogsági támogatás és tüzérségi előkészítés nélkül 5000 lovassal akart rajtaütni az ellenségen. Lotharingiai Károly tanácsa ellenére, elszakadva a főseregtől, egyenesen Kara Mehmed karjai közé futott, aki néhány kilométerre a hídfőállástól lest vetett neki. 2000 lengyel lovas életébe került a könnyelműsége; őt magát és fiát, Jakab herceget az idejében érkező császári előőrsök mentették ki szorult helyzetükből.1 3 Két nappal később a császári csapatok és a lengyelek egyesült erővel újították meg a támadást. A jobb szárnyon, a Dunára támaszkodva Lotharingiai Károly parancsnoksága alatt Bádeni Lajos lovasai álltak fel, mellettük Bécs védőjének, Rüdiger Starhemberg grófnak a gyalogosai. A balszárnyon, a lengyelek élén Sobieski. A derékhadat Hans Dünnewald generális lovassága alkotta. Velük szemben a Garam és a Duna szegletében Kara Mehmed harcosai sorakoztak fel a hídfő védelmére. A támadást ők indították meg a lengyelek ellen. Dünnewald gróf azonban rohamra vezényelte vérteseit, akik megbontották a támadók sorait, mire Starhemberg is megindította gyalog3* 35
