Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Varga J. János: A Kahlenbergtől az esztergomi Várhegyig
Varga J. János A KAHLENBERGTŐL AZ ESZTERGOMI VÁRHEGYIG Sobieski János lengyel király 1683. szeptember 13-ának éjjelén Bécs alatt, a nagyvezér sátrában a következő sorokat vetette papírra feleségének: „Szivem-lelkem egyetlen vigasza, gyönyörűségem, kedvesem, Marysien- kám! Mindenkor dicsőséges Urunk és Istenünk népünket oly dicső győzede- lemre vitte, melyhez hasonlóról sem hallottak még az elmúlt századok. Valamennyi ágyú, az egész tábor és felbecsülhetetlen kincsek kerültek a kezünkre. Az ellenség hullái borítják a futóárkokat, a csatateret és a tábort, a meg- maradottak hanyatthomlok menekülnek. Tevéiket, öszvéreiket, marháikat és juhaikat csapataink ma kezdik befogni, és a foglyul ejtett törököket tálkákban hajtják maguk előtt, mások pedig, különösen a renegátok, jó lovakon és szép öltözetben maguk jönnek hozzánk. Az egész oly valószínűtlen volt, hogy ma a városban és nálunk a táborban is hatalmába kerítette a köznépet a félelem, mert azt hitték, és nem tudták nem azt hinni, hogy visszatér az ellenség .. -”1 Évszázados beidegződésből fakadhatott e félelem és hitetlenség, hiszen amióta török és keresztény seregek nyílt csatában kerültek egymással szembe, többnyire az utóbbiak tanulták meg tisztelni a másik fegyverét. 1683. szeptember 12-én azonban olyasmi történt, amelynek élménye a török krónikás torkát szoríthatta össze. Az egyesült keresztény seregek balszárnya és derékhada már megkezdte a leereszkedést a Kahlenberg magaslatairól, amikor a lengyel nehézlovasság és tüzérség egységei a nehéz terepen még csak akkor indultak hegynek fölfelé a Weidlingbach völgyéből felvonulási területükre. Amikor elérték a magaslatot és megkezdték az előrenyomulást a jobbszárnyon, félelmetes látvány tárult a Bécsnek hátat fordító török sereg szeme elé: „... a gyaurok ... osztályai (sötétkék) vértezetűkben viharfelhőkként tűntek fel a hegyoldalon. Egyik szárnyukkal az oláhokkal és a moldvaiakkal szemközt, hátukban a Duna-parttal, és másik szárnyukkal túlnyúlva a tatárok legszélső osztályain beborították erdőt és mezőt, miközben sarló alakú csatarendben álltak fel. Mintha fekete szurokláva folyt volna le a hegyről, hogy mindent, ami útjába kerül, agyonnyomjon és felperzseljen. így támadtak azzal a szándékkal, hogy két oldalról karolják át az iszlám harcosait.. ,”2 3 Magyar és török végvárak 33
