Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Sugár István: A török végvárrendszer Északkelet-Magyarországon
védelme is reá hárult. Méltán tették a hódítók Hatvant egy szandzsák székhelyéül. A Hatvan és Szolnok közötti, az előbbitől 25 km-nyire állott jászberényi kolostorerődnek, illetve palánknak nem tulajdonított a török számottevő jelentőséget. Heves vára, azaz a hevesi palánk is a rendkívüli jelentőségű északkelet felé húzódó via regia mellett állott, melyet Szabó János Győző elemző kutatásai szerint, a legóvatosabb becslés szerint is már a X. század közepétől via publica kötött össze Egerrel.6 Eger stratégiai helyzete a törökök számára is — akárcsak a XVI. században, mint a „Felföld kapuja” a magyarok részére — vitán felül áll. A törökök Eger birtokában — kiegészítőig északra, keletre és nyugatra 18—20km-es sugarú körben három elő várával: Sírokkal, Szarvaskővel és Cseréppel, — lezárták Felső-Magyarország és az Alföld közötti jelentékeny utat, sőt elvágták Becs, illetve Pozsony és Erdély között, a poroszlói-tiszafüredi réven át futó legrövidebb kulcsfontosságú összeköttetést. Egerből a törökök nem csupán Északkelet-Magyarország felé, de az említett poroszlói—tiszafüredi réven át Debrecen irányába is kiváló katonai akcióra nyertek lehetőséget. Kutatásaim szerint a XVTI. században rendkívül gazdag és változatos — itt teijedelme miatt természetszerűen nem részletezhető és idézhető — levéltári forrás tanúsítja ez irányokban végrehajtott sorozatos katonai akciókat az erdélyi fejedelmek oldalán.7 Csak közbevetőleg említem meg, hogy Thököly Imre többször is megfordult Egerben a beglerbégnél. Szolnok várának sem volt csekélyebb a stratégiai jelentősége és szerepe a törökök részére, hiszen a Buda, illetve Pest felől Kelet-Magyarország és Erdély felé vezető ősi kereskedelmi út súlyponti fontosságú volt már a középkorban is.8 A szolnoki vár mellett állt a Tiszán az ország első és a XVIII. századig egyetlen állandó folyami hídja.9 A szolnoki szandzsákbég csapatai e hídon át tarthatták ellenőrzésük alatt a tiszántúli részeket. Aliidnak 1552. évi pusztulása után 1563-ban kezdték meg a budai beglerbég parancsára az új építését. Valóban méltán írhatta Verancsics Antal, hogy „azon rohanhasson át Tiszántúlra, amikor akar.”10 A szolnoki vár mellett épített Tisza-híd gazdasági jelentőségét természetszerűen a hódítók is felismerték, sőt nagy nyomatékkai fokozni igyekeztek azzal, hogy 1667-ben a budai pasa helytartója megparancsolta a tiszántúli városoknak, hogy a kereskedők és a „tussír emberek”, azaz a tőzsérek, kizárólag a szolnoki hídon és nem más hídon vagy réven kelhetnek át úgy Buda, mint Eger felé. Akik netalán a tokaji, vagy a polgári hídra 232
