Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)

Fenyvesi László: Az igali portya és a körmendi kótyavetye balkáni tanulságai

Mert a mintegy három és félszáz rác, valamint a félszáznál is kevesebb mohamedán (jobbára renegát bosnyák; török nevén: potur) rab túlnyomó többsége általában hosszú raboskodás, alkudozás, kezességállítás és „sarchordás” után szabadult csak Batthyány és a többi rabtartó tömlöceibó'l, miután apránként meghozták vagy beküldték kikényszerített „sarcukat”, azaz váltságdíjukat. A rabkereskedelem felettébb jövedelmezőnek bizonyult; egyedül a főgenerális mintegy 150 000 ft-nak megfelelő, különféle árukhoz, mezőgazdasági terményekhez, ipari termékekhez, állatokhoz, posztóféleségekhez, fegyverekhez, textíliához, kősóhoz, lószerszámokhoz, lábbelikhez, szőnyegekhez, állatbőrökhöz, patyolathoz, rác paplanhoz, rác tafotához, rác kocsihoz (szerémihez), továbbá főként tallérban és magyar forintban átadott készpénzhez jutott 1641—1652 között rác és „török” rabjaitól, mely 80- szoros(!) haszonnak felelt meg! Természetesen ebből lejött a rabtartás költsége, azonban ez sem lehetett túl magas összeg, hiszen egyrészt állandóan dolgoztatták őket a porkolábok a Batthyány-uradalmakban, s így kétkezi munkájukkal jórészt megteremtették létfenntartásuk alapvető költségeit, másrészt a kezességen, sarclevéllel feltételesen szabadlábra került rabok, főleg az igali és környékbeli rácok, természetesen már maguk gondoskodtak saját eltartásukról. így aztán nagyon valószínűnek tűnik, hogy a borostyánkői uradalomért 1644-ben kifizetett 325 000 ft-os vételár zöme is e sajátos emberkereskedelem mesés hasznából származott, melyet Batthyány Ádám az 1620- as évek derekától felettébb szorgalmatosán űzött.

S hogy mit jelentett mindez a rabkereskedelem szenvedő alanyai számára? Legalább annyi megpróbáltatást, testi-lelki gyötrelmet, embertelen kínlódások végeláthatatlan sorozatait és anyagi csődöt, mint a mi fogságba hurcolt magyar véreink számára, akik nemegyszer „életfogytiglan” a kietlen és rideg balkáni tájakra kényszerültek. Több rác és mohamedán rab a Batthyány-bör- tönökben fejezte be életét, mások viszont csak testi-lelki sebekkel (az egyik igali „török” bulya teljesen nyomorékon és félig elborult elmével, váltságdíj nélkül, „isten irgalmára”) szabadultak a kínzó fogságból. S bizony, a többségük nem is máról holnapra, hiszen a rác parasztgazdáknak, háziiparosoknak, özvegyasszonyoknak és hajadonoknak, ifjaknak többnyire csak hosszú évek múltán sikerült törleszteniük az igen magas sarc teljes összegét. S addig szorgalmatosán járogattak az „úrhoz”, apránként törlesztgetve váltságdíjuk esedékes részleteit; s talán ez volt az egész emberkereskedelem egyetlen pozitívuma, hogy ha kényszerből is, de létrejött egy „híd” a két világ között. ..

212