Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
R. Várkonyi Ágnes: Török-magyar végvári rendszer és Buda ostroma az oszmán hatalom visszaszorításának terveiben
Nincs kétség afelől, hogy elegendő katonára van szükség az ellenséggel szemben, de azok az erők, amelyek a császárnak és királynak rendelkezésére állnak - írják — ez idő szerint, szembeállíthatok a törökkel. A török haderő ugyan tetemes számú, de a csapatok és egységek nagyon szétszórva vannak elhelyezve. Ez a haderő tehát széttagolt és más minőségű, mint amilyen a török régi hadereje volt. Tengeren és a szárazföldön a velenceiek is több súlyos csapást mértek rájuk, és tetemes erőt kötnek le. Tehát az ellenség erejét szét kell húzni Magyarországon s nem szabad egy seregtestben meghagyni. Ezt a széthúzást minden lehetőség közül a legalkalmasabb módon Szlavónia és Horvátország térségében lenne lehetséges megvalósítani. Itt — s ezt a bán állítja így — két hónapon belül igen könnyen erős betörést lehetne végrehajtani, nagy létszámú hadsereggel, s a török erejét nagyobbrészt oda lehetne vonni. Ausztriai csapatokkal ezt az erőt meg lehetne erősíteni, sőt ez a haderő egyesülhetne a velenceiek dalmáciai szárazföldi haderejével. Mégpedig úgy, hogy ne csak védekezzen ez az erő — mint eddig tette —, hanem hogy támadjon is.1 9 A tervezet sokat foglalkozik Erdéllyel és Váraddal. A pro és kontra érvekből világosan kitűnik: Erdély a támadó háború esélyeit meghatározó tényező. A tanácsosi vélemény végül a következő megállapításra jut: „Ami az erdélyi ügyeket illeti, maguk az erdélyiek sürgetik, hogy mielőbb reménységük és vigasztalásuk lehessen abban, hogy számíthatnak segítségre. Ezt a segítséget mindenekelőtt a Felső-Magyarország-i hadseregtől kaphatnák meg. így késedelem nélkül elszánnák magukat arra, hogy egy akarattal és álhatatosan együttműködve a császár és király hadseregével harcoljanak a természetes ellenség ellen az elvesztette haza visszaszerzéséért.”20 Állításaink igazolására a magyar tanácsosok véleménye után vizsgáljunk meg egy császári forrást. Pucheim gróf Relatioját 1663. december 31-i keltezéssel készítette el Lipót császár számára.21 Hans Christoph gróf von Pucheim neve elég jól ismert a magyar történelemben. Komárom parancsnoka volt, a haditanács tagja, alsó-magyarországi parancsnok, s mint ilyen a császári udvarban a magyarországi viszonyok katonai szakértőjének is tekinthető. írásaiból kiváló felkészültségű katona tekint ránk. Tudatában van a hadellátás minden követelményének. Kevesen írtak olyan keményen és leleplezően a magyarországi császári csapatokról, mint ő. Alaposan ismeri a magyarországi viszonyokat. A magyarokat nemigen szereti, vad, veszélyes, erős, a magukét féltve őrző nációnak tartja, de Zrínyi katonai képességeit és harcainak jelentőségét messzemenően elismeri.2 2 14
