Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Csorba Csaba: 17. századi végváraink a veduták és tervrajzok tükrében
Kivételesen előfordul, hogy sokszorosított látképek helyszíni felvételek alapján készültek. Ilyen kivétel Buda 1686. évi ostromakor készült Hallart— Wening-sorozat. Ennek egyes darabjai valóban forrásértékűek topográfiai szempontból. Azonban még ezeknek a helyszínen készült ábrázolásoknak a pontosságát is részleteiben ellenőrizni kell. Példa rá a Pestet ábrázoló Hallart— Wening-képek kritikai átvizsgálása, melynek során jelentős ellentmondásokat tapasztaltunk.11 A sokszorosított látképek és alaprajzok száma ezres nagyságrendű. Feltehető a kérdés, hogy megengedhető-e egy ilyen mennyiségű forráscsoport kizárása a várharcok kutatása köréből. Erre a kényesnek tűnő kérdésre azonban megnyugtató igennel válaszolhatunk! Nemigen akad ugyanis olyan sokszorosított, korabeli újságban, röplapon vagy könyvben közölt várkép, amelyet ne helyettesíthetne egy valóban hiteles hadmérnöki alaprajz, ill. távlati kép — lényegéből ugyanabból az időszakból. Márpedig ha léteznek hiteles képek, miért lenne szükség olyan ábrázolásokkal bíbelődni, amelyek között elvétve akad hiteles, a döntő többségük viszont teljes egészében, vagy részleteiben hamis. A sokszorosított látképek legteljesebb magyarországi gyűjteménye a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka, amelyet 1884-ben alapítottak, s eredetiben, valamint fotómásolatban azóta módszeresen gyűjti a magyar történelemmel kapcsolatos ábrázolásokat. Természetesen a Történelmi Képcsarnok nemcsak a sokszorosított képek, hanem egyéb történeti vonatkozású ábrázolások (olajképek, akvarellek, rajzok stb.) gyűjteménye is. Az ausztriai és egyéb levéltárakban eddig felkutatott hadmérnöki felmérések (alaprajzok és látképek) foto-, ill. filmmásolatban meglévő legteljesebb hazai gyűjteményének is számít a Történelmi Képcsarnok. Utóbbi vonatkozásban az Országos Műemléki Felügyelőség, a Magyar Országos Levéltár és a Hadtörténelmi Levéltár anyaga figyelemre méltó. A magyar történelemmel kapcsolatos ábrázolások gyűjtéséhez Bubics Zsigmond 1880-ban megjelent összefoglaló katalógusa adott jelentős lökést. A gyűjtés célját e művében a következőképpen fogalmazta meg: „Honfiúi kötelesség mindazt, ami hazánk múltjára vonatkozólag — bár a legparányibb képben is fennmaradt — gyűjteni, és legalább szellemileg az utókornak mintegy történelmi kalaúzul egyetemesen átadni. A letűnt századok ... már is részben vagy egészen elpusztult helyeit... hű rajzokban mintegy hasonmásban bírni, ránk nézve ma nemcsak kívánatos, de szükséges is.”12 Az összegyűlt anyagból bőségesen válogatott a múlt század végén megjelent reprezentatív összefoglalás, a Szilágyi Sándor szerkesztette tízkötetes 138
