Bodó Sándor - Szabó Jolán (szerk.): Magyar és török végvárak (1663-1684) - Studia Agriensia 5. (Eger, 1985)
Szántó Imre: A szélnek eresztett végvári katonaság sorsa Zala megyében (1671-1767)
sek értékesítése azonban nem történt meg a presidiális mezővárosok gazdasági és társadalmi viszonyaira vonatkoztatva. Az összeírásokra adott válaszokat a presidiális mezővárosoknál is két részben közölték. Rovatolt táblázatba kerültek az adózó háztartásokra vonatkozó (1—5. számú) kérdőpontokra adott válaszok, míg a többi kérdőpontok (5—18-ig) a mezővárosok (községek) egészéről szóló feljegyzéseket közölnek.72 1715-ben már egy negyed százada megszűnt Zala megye határhelyzete, ám a fegyveres szolgálat tényétől szabad paraszttá vált, privilegizált réteg a katonai kötelezettség eltűnése után is jórészt megőrizte korábbi gazdasági-társadalmi kiváltságait. Az 1715. évi országos összeírás helyzetükről minden volt katonai (presidiális) településen megemlékezik; mint szabadosok (libertini) és árendások (arendatii) alapvetően csak egy bérösszeg kifizetésére voltak kötelezve, anélkül, hogy a szokásos jobbágyi terheket és robotot teljesíteniük kellett volna.73 Lenti belsőváros lakói is mind libertinusok és nemesek, közösen fizettek árendát, mivel régebben, a török háború idején fegyverrel szolgáltak.74 Keszthely mezővárosról úgy emlékezik meg az 1715. évi összeírás, hogy lakói mindnyájan szabadosok (libertini), a török háború idején fegyverviselő katonák (milites stipendiarii). Telkek utáni jobbágyföldjeik (agri colonicales post sessiones suas) nincsenek; ami földjük van, azokat részint pénzen vették, részint pedig a földesuraktól szolgálataikért szerezték, amelyeket jó és alkalmas helyen maguknak két mezőre osztva szoktak váltakozva bevetni. Rétjeik nincsenek, ezért arra kényszerülnek, hogy a földesuraktól pénzért szerezzenek maguknak szénát. A határ szűkössége miatt sem legelőjük, sem erdőhasználatuk (faizásuk) nincsen, ezért azokat is a földesuraktól kénytelenek áren- dálni. Szőleik részben a város szőlőhegyén, részben pedig a szomszédos Falud, Diás, Vonyarc és Tomaj nevű pusztákon (praediumokon) fekszenek. A helységben mesteremberek (opifices) is vannak, akik azonban mesterségük hasznából egyáltalán nem tudnának megélni, hacsak mezei munkával nem foglalkoznának.75 A privilegizált helyzetű Keszthely belsőváros és a Polgárváros közti megkülönböztetésre élesen rávilágít az az 1715-ből keltezett feljegyzés, mely a mezőváros egyik földesúri családjának, a Bakácsoknak álláspontját fejezi ki „a Hajdú utcán, az kerítésben levő lakos uraimék”, és „az városon kívül az urak fundusán levő” lakók jogai között. A Bakács család a „városiak” felett ugyan elismerte a városbíró ítélkezését, a városon kívüli területen (Polgárvároson) 8 Magyar és török végvárak 113
