Sugár István: Bornemissza Gergely deák élete - Studia Agriensia 4. (Eger, 1984)
Az egri vár kapitánya
nyomán — újabb két parancsot adott a király 10 mázsa ón és most már 100 mázsa (!) réz kiszolgáltatására.2 8 5 A feltárható levéltári forrásokból az tűnik ki, hogy á megrendelt 6 nagyobb falkonéta és 2 mozsárágyú végül is nem készült el. Még az 1555. március 10-én felleltározott egri lövegek sorában sincs nyoma a Gergely deák által olyannyira sürgetett 6 nagyobb falkonétának és 2 mozsárpattantyúnak. Ekkor új bombardaként csupán egy 5 kg-os ágyúgolyóra járó, tehát semmiképpen sem a kért nagy kaliberű „öreg ágyú” található a vár hadileltárában.2 86 Adatok híján nem tudható, hogy ez a löveg még Bornemissza Gergely várkapitánysága alatt került-e Egerbe vagy csak azt követően. Szinte jellemzőnek mondhatjuk az ólomlábakon járó bécsi kormányzatra, hogy I. Ferdinánd 1561. április 1-én a besztercebányai rézművek intézőihez („an die Verwalter im Neuensoll des Khupfer Handels”) szóló parancsában elrendelte — ki tudja immár hányadszor? — 100 mázsa réz kiszolgáltatását az egri püspöknek, Verancsics Antalnak egy olyan nagy ágyú öntéséhez („zugiessung ainen grossen Stugkh Puchszen”), melyből a törökök által még 1552-ben az egri várba lőtt nagy kaliberű golyóbisok kilőhetők lesznek.2 8 7 Gergely deák minden szorgos törekvése a gondjaira bízott egri vár ágyúkkal való jobb, kielégítőbb ellátására még abban az esetben is meghiúsultnak tekinthető, ha az utóbb említett ágyú az ő parancsnoksága alatt készült el, s jutott el Egerbe. Annyit azonban mégis sikerült kiharcolnia az udvarnál, hogy Habsburg Ferdinánd 1554. július 19. után kibocsátott rendeletével az 1552. évi nagy török ostromban részt vett egri katonákat örök időkre felmentette a dikafizetés kötelezettsége alól, viszont részükre a só- és posztójuttatás még akkor is csak ígéret maradt.285 286 287 288 Közben a várban nagy lendülettel készült az ágyúk részére a durvább szemcséjű lőpor, s erre a célra be is szereztek egy selyemszitát.289 285. HKA. Exhibiten prot. 213. Bd. 141. HKA. Regb. 212. Bd. 91. 286. Machina ac ingenia et instrumenta bellica. 1555. március 10. (Vsz. 1.) 287. HFA. Ung. Gedenkb. 391. Bd. 247. 288. MOL. MKL. Ben. Rés. 1554. július 15. után. 289. Vsz. 2. 256. 88