Lénárt Andor: Az egri vár feltárásának története 1949-ig - Studia Agriensis 2. (Eger, 1982)

A várfeltárás harmadik időszaka - Az állagmegóvás munkálatai a háború éveiben

kazamatarészt a bank bérbe veszi a várásatási bizottságtól. Az évi előre fizetendő bér 3000 pengő. Az 1943. november 1-től bérbe vett rész a kazamaták felső emeletén fekvő, 35 m hosszú és 4 m széles csarnok és az annak végén levő beugró fülke, vagyis a felső összekötő folyosó és az ágyúteren. Az ágyúterem nyílását saját céljaiknak megfelelően, saját költségükön zár­ják el. A bérlet tartama három év, melyet a lejárat előtt fél évvel bármelyik fél felmondhat. Ha felmondás nem történne, a bér­let a három év lejárta után automatikusan 1-1 évre meghosz- szabbodik. Az e levélben foglaltakat dr. Lénárt János a várásatások vezetősége részéről kötelezőnek fogadta el. Hangsúlyozta azon­ban válaszlevelében, hogy a megjelölt helyiségben elhelyezett anyagokban bekövetkezett esetleges károkért felelősséget nem vállal.101 A Magyar Nemzeti Bank papírpénzanyagát helyezte el a bérelt kazamatákban. Közben a várásatási bizottság tagjai sorában újra változás következett be. Falubiró Győző ciszterci rendi tanár levélben köszönte meg a „Polgármester Úrnak és a város közgyűlésének azt a kitüntető megbízatást, mellyel engem az egri vár felügye­letével és gondozásával megbízni méltóztatott”. A gimnázium­ban megsokasodott elfoglaltsága miatt „ezen tisztségről kény­telen vagyok lemondani”.162 A kísérőlevélben, melyben Falubiró Győző lemondását a polgármesterhez dr. Lénárt János eljuttatta, kérte, hogy lemon­dott kollégája helyett a vár minden ügye iránt érdeklődő tör­ténész, dr. Bartók Egyed ciszterci rendi tanárt nevezzék ki a várásatási bizottság tagjául.163 E tisztségre a képviselő-testület a lemondott Falubiró Győ­ző helyébe dr. Lénárt János javaslatára dr. Bartók Egyedet kérte fel, Falubíró Győzőnek pedig „eddigi önzetlen és értékes munkásságáért legteljesebb köszönetét” fejezte ki.161 Dr. Lénárt Jánost 1943 tavaszától több alkalommal is ka­tonai szolgálatra hívták be a honvédelmi minisztériumba. El­119

Next

/
Thumbnails
Contents