Csiffáry Gergely: Egri céhemlékek - Studia Agriensis 1. (Eger, 1982)
Céhzászlók
elsőrendű gazdasági jelentőségük mellett igen fontos ideológiai, vallási szerepük is volt.2,58 A zászlók csináltatása nagyon sokba került, többe, mint a szabadalomlevél váltása. így előfordult, hogy egyes, szegényebb céhek egész fennállásuk alatt sem tudták elkészíttetni a zászlót, hiába kötelezte a mestereket erre a szabadalomlevél. Előfordult olyan eset is hazánkban, hogy a céheknek nem lévén elég pénze, a mesterek külön összeadták a zászlóra valót, ún. zászlópénzt fizettek. Találkozhatunk olyan esettel is, amikor a céhszerű társulat templomi zászló beszerzésére alakult, s amikor az már megvolt, más irányba is kiterjesztette működését. A középkorban a céhzászlók még elsősorban hadilobogók voltak, ui. a mesteremberek kötelesek voltak részt venni a városok védelmében. Ennek emlékét őrzik azon céhzászlók, amelyek ún. fecskefarokban végződnek, mint a hadizászlók. A zászlókat legtöbbször a mesterség jelvényei, szerszámai díszítették. Magyarországon a céhzászlók a hitbuzgó II. Ferdinánd uralkodása alatt, a XVII. század első felében lettek teljesen egyházi jellegűek. A mesterség szerszámai, díszei, a céh jel vények kiszorultak a zászlótartó vasakra, meg a pecsétekre, s a zászlók közepét mindkét oldalon egyházi jellegű képek, gyakran a céhek védőszentjei díszítették. Az egri múzeumban levő zászlók erősen vallásos jelleget mutatnak, s így közel állnak a templomi zászlókhoz. E két zászlótípus között az elhatárolást a fecskefarok, s a zászlóképen szereplő jellemző védőszentek egy mesterségre utaló attribútumai jelentik, valamint az, hogy e zászlók döntő többsége világi rendeltetésű szervezet, az Egri Ipartestület használatában és tulajdonában volt, s a céhek megszűnése után, innen került a múzeumba az ipartestület ajándékaként. A védőszentek kiválasztása a céhek egy részénél magától értetődő, ha a védőszent ugyanazt a mesterséget űzte, mint a céhes mesterek. Ilyen az ácsoknál Szent József, a halászoknál Szent Péter tisztelete. Máskor csak áttételesen, több-kevesebb belemagyarázással kapcsolhatók a védőszentek az adott céhhez. A fazekasok, kertészek például azért választották patró92