Csiffáry Gergely: Egri céhemlékek - Studia Agriensis 1. (Eger, 1982)

A céhekről

Végül megjegyezni kívánom, nem arra törekedtem hogy nagy kitekintéssel céhtörténetről írjak. A célom az volt, hogy az egri múzeum céhes tárgyait ismertessem, meghatározzam, azonosítsam. Megtettem ezt minden esetben, ahol az adatok ezt megengedték. Ahol nem tudtam konkrét helyi vonatkozást bizonyítani, kénytelen voltam feltételezésekre hagyatkozni, meghagyva a lehetőséget a további elemzés, kutatás számára.

A CÉHEKRŐL

A céh lényegében érdekvédelmi szervezet, mely tagjainak mind a külső, mind a belső életét maximálisan megszervezte, s szigorú rendszabályokat dolgozott ki a rendszer folyamatosságának és hatékonyságának a fenntartására. A céh tagjainak a korábbi századokban a szervezet biztosította az egyetlen létezési módot, azonban a polgári forradalmak, ill. az ipari forradalom anaikrosztikussá tette ezt az intézményt. Magyarországon, az ipari forradalom kései kibontakozása következtében a XVIII. század végén, a XIX. század elején a céhek új felvirágzásának vagyunk tanúi, s csak a XIX. század közepén beállott gyökeres változások juttatják a végső felbomlás állapotába.6

Szádeczky Lajos az első világháború előtt írt kétkötetes összefoglaló munkájában így fogalmazta meg ezt:

„A czéhek történetében a XIX. század a hanyatlás és haldoklás korszaka. Ekkor már mind a kormány, mind a közösség lassanként arra a meggyőződésre jut, hogy a czéhrendszer túlélte magát, hogy az iparfejlesztésnek útjában-áll, hogy a mesterségek űzésének eddigi monopóliumos rendszere nem felel meg többé a korszellemnek, mely minden téren a szabadság, a szabadverseny, tehát az iparszabadság felé is törekszik.”7 A céhekkel foglalkozó szakirodalom megállapítása szerint a válságtünetek jelentkezése, ill. a válság elodázása a jelzett időszakban a sajátos társadalmi-gazdasági szintünkből következik. A mélyben érlelődő bomlás csak jóval később tör felszínre,