Szilasi Ágota, H.: Holló-gyűjtemény a Dobó István Vármúzeumban. Kiállítás Holló László festőművész alkotásaiból. Eger, Dobó-bástya (Eger, 2008)
Holló László művészete „Minden jó és komoly munka, akár a régi hagyományokon alapszik, akár szakít azokkal, ha belülről jön, akkor időtálló és modern. " Holló László Megismerni valakit, közel kerülni érzéseihez, indulataihoz, félelmeihez, örömeihez vagy gondolataihoz, világról formált nézeteihez, így megmerítkezni egy kiforrott bölcseletben, világlátásban - ezt adhatja számunkra egy művészi életút végigkísérése. A Dobó István Vármúzeum 2008 tavaszán ötvenkét Holló László alkotással - ötven rajzzal, egy akvarellel és egy kétoldalas olajfestménnyel - gyarapodott Ujváry Zoltán adományaként, mely művek betekintést engednek alkotójuk sorsába, festői életiitjába, világról, művészetről formált vélekedésébe. Általuk felnyitható egy egész festői világ. Mára Ujváry professzor nevével fűződött eggyé e debreceni festő életművének utólagos gondozása: műveinek közgyűjteményekben való elhelyezése, összetett és hosszú munkásságáról írt tanulmányok megjelentetése, a 120 éves születésnap ünnepségeinek koordinálása. S adományával e gondozás részesévé avatta múzeumunkat is, s ránk bízta, hogy mindazok számára hozzáférhetővé, érthetővé, s szerethetővé tegyük e műveket, akiket a vármúzeum gyűjteményei vonzanak. íme tehát egy ajándék az ajándékozottól, egy kiállítás s egy katalógus a művekből. A 89 évet élt festő életművének megítélése nem egyenletes. Fiatalkori felfedezése lelkendező cikkek (Rabinovszky Máriusz, Lyka Károly, Lehel Ferenc, Lázár Béla, Genthon István) és elismerések közepette zajlott (a párizsi Union Internationale des Beaux-Arts et des Lettres, vagy a budapesti KÚT tagjai közé választották), de később művei körül csendesedett az izgalom, s a vidéki elszigeteltséget önként vállaló festőre egyre kevésbé figyelt a főváros de környezete is. A magyar művészettörténet-írás kategorizáló kényszere által létrehozott „alföldi festészet” sémájába tuszkolták Tornyai Jánossal, Rudnay Gyulával, Endre Bélával, Koszta Józseffel együtt, mely kategóriából egyébként folytonosan kilógott művészete. így lassan munkásságát nem tipizálhatónak, másodlagos fontosságúnak ítélték; ő lett a „debreceni művész”, aki hasonlít is nteg nem is a művészettörténeti modellekhez. A „jól indult, de megrekedt” közhelyét vonták köré, témaszegénységgel, önismétléssel vádoltál; az ötvenes 5
