Berecz Mátyás – Péterváry István: A világ fegyverei - A fegyverek világa. Péterváry-gyűjtemény (Eger, 2005)

Ausztrália, Amerika, Afrika és Ázsia feqyverei

sére az általános kifejezés a „kabutó" volt. A sisak alatt gyakran hordtak fejkendőt hogy tompítsák az ütéseket. A szálfegyvereknek is széles skáláját használták. A lándzsát jelentő általános kifejezés a „jari". Ennek rengeteg típusa volt., közülük a legismertebb lándzsa egyenes pengéjű, mely hosszú köpűvel vagy fémtüskével volt a nyélhez erősítve. Ha a szamuráj hadba vonult, a zászlót általában hátul a ruházatához erősítették, hogy a keze szabad legyen. A zászlón levő kép a szamuráj családi címere, s a harcos azonosítására szolgált úgy, mint Európában a heraldikai szimbólumok. JAPÁN QYALOQOSTISZTI KARD, „KATANA" (1930-1945) NON-COMMISSIONED OFFICER SWORD „KATANA" (1930 - 45) Pengehossz: 895 mm, szélesség: 30 mm, teljes hossz: 925 mm. Pengéje enyhén ívelt egy vércsatornás egyélű, csapott hegyben végződő pengetőben réz rátéttel. Kézvédő markolatkorongja acél. Markolata kétkezes, az antik kardok markolatát mintázó öntött festett alumínium ötvözet. Markolatkupakján csuklózsinór vagy kardbojt számára készült mozgó fül található. A markolat beépített, hüvelyrögzítő rugós. Hüvelye gyárilag zöldre festett acél egy mozgó hordkarikával. A Távol-Keleten születtek a világ legfigyelemreméltóbb fegyverei, közülük is kiemelkedik a legendás japán harci kard. A kardot misztikus képzetek övezték mindazon társadalmakban, amelyekben használták, teljesen függetlenül elsődleges funkciójától, ami nem egyéb, mint egy egyszerű, vágó- és szúrófegyver. Az olyan kard elkészítése, amely harc közben nem hajlik meg vagy törik el (ekképpen védtelenné téve használóját), mindenkor nagy mesterségbeli tudást igényelt,- időnként a kardkészítés már-már rítusszámba ment, és olyan összegekbe került, amelyek megkövetelték további díszítését is. A kard kultusza mindenütt túlélte a harcban legfontosabb fegyverként betöltött szerepét. Nyugaton a kard a tiszti becsület jelképévé vált. Japánban a szamuráj lelkének tekintették, és különleges előírások szabályozták viseletét és használatát. A kardnak két fő típusát lehet megkülönböztetni, a „katanát" vagy hosszú kardot és (tartalék fegyverként) a rövidebb „vakizasit". A pengét hagyományosan halbőrrel bevont markolatba erősítették, amin fekete zsineget tekertek körbe. A markolaton a kéz védelmére szögletes vagy ovális hárítólap, „cuba" volt, melyet általában áttört vagy intarziás technikával igen gazdagon díszítettek. A kardot (éllel fölfelé) az övbe, az „obi"-ba tűzve vagy egy kardfüggesztő övön, a „koniatén" viselték. Amikor hazaértek, a kardot nagy tisztelettel egy lakkozott állványra, a „katana-kakéra" fektették. A szamurájok „daisójának" vagy páros kardjának az volt a titka, hogy a penge kemény volt, a belső oldala pedig rugalmas. Az edzés során az élet kihagyva az egész pengét agyagba burkolták, s kemencében hevítették. Mikor a kardkovács szerint a megfelelő színre hevült, kivette és vízbe merítette. Ezt a folyamatot többször ismételték, így a penge éle