Pandula Attila: Kivégzés, tortúra és megszégyenítés a régi Magyarországon (Eger, 1989)

A hóhér

— rendszerint papírból készült — halálfej. Ezt többnyire olyan elítéltekre húzták, akik a kivégzés előtt kaptak kegyelmet. A szégyentáblát a bűnös nyakába kötötték, erre ráírták bűnét, így kellett a pellengérnél állnia, vagy a szégyenpadon ülnie. Az erkölcstelen nőknek fejére szalmakoszorút tettek, s így vezették körbe a városon. Magyarország-szerte hosszú időn át alkalmazták ezt a büntetést, mint az a korabeli iratokból is kiolvasható: „Zsófia szolgálót, több erkölcstelen teltének elkövetése miatt, szalmakoszorúval a fején a nép jelenlétében nyilvánosan a város körül vezették, azután mindenkorra kiutasították a városból" (Bártfa, 1588). De idézhetünk Heves és Külső-Szolnok megyei példából is: „igen el hatalmazott Feslelteknek ki Oktatására fog nevezett M. Apolló Szalma Koszorú alatt, hogy minden ember rá ismerjen, egy óráig az Deres mellett az Piarcz Közepén állani" (Eger, 1757). A bűnös fejét koesikenőccscl kenték be és megszórták ágytollal. A házasságon kívül teherbe esett nő nyakába pacalt akasztottak, és kivezették a helységből. Paráználkodó asszonyok, leányok fejére harasztot, szénát is kötöztek „az templomban mikor az község kijön, szénát kötvén fejére" (Kecskemét XVII. sz.). Előfordult, hogy az ilyen jellegű büntetéseket tömegesen, egyszerre hajtották végre. Így pl. a XVII. századi Kecskeméten több leányra vertek előbb 30—30 botot, majd összekötözték őket, s valamennyit kiűzték a városból, mert „juhászokkal és kvartélyos katonákkal illetlenül társalkodtanak." A régi Komáromban a szeretőtartás büntetése az ún. kocsihúzás volt. Az elítélt dobszó mellett húzta végig a kocsit a városon, ezután a hóhér kiverte a településről. Az ún. faló vagy faszamár a piacon állt, erre ültették a bűnöst. Ez különféle formájú volt, lehetett egyszerű gerenda, de tényleges állatalak is. Ez a büntetés — különösen a női elítélteknek — megszégyenítésén túl jelentős fájdalmat okozott. Ezt az eszközt már egy XIV. századi ábrázolás is megörökíti. A hajlenyírás erkölcstelen életet folytató nők büntetése volt. Többnyire korbácsolással és a városból való kicsapatással kapcsolták össze. „Haja lenyírattatván a Városbul végső képen kicsapattatott" (Eger, 1773.). „K. Kata csavargó és Feje nyírva lévén, rossz és bujálkodó Személynek ismértetik" (Eger, 1792). A férfiaknak a szakállát borotválták le: „K János el bocsátott katona már másszor is Cassa Városában Orgazdaságban tapasztaltattván, meg bünteletettett, és hogy Tolvajlásra módgya ne légyen a' Vásár Végéig Aristomban tartatik, de a Szakálla le borotváltatik" (Eger, 1792). A HÖHER A korai feudalizmusban a halálos ítéletet maga a panaszos fél hajthatta végre, a közösség ellen elkövetett bűncselekmény esetében pedig a közösség által ezzel megbízott személy. Létezett olyan középkori szokás, amely szerint a halálos ítélet végrehajtása a legfiatalabb városi tanácsos feladata volt. A virágzó feudalizmus korában a végrehajtás a bíróság hatáskörébe került. Magát az ítéletet leggyakrabban a hatóság által megbízott alkalmazottak