Pandula Attila: Kivégzés, tortúra és megszégyenítés a régi Magyarországon (Eger, 1989)

Megszégyenítés

— 26 — nagyobb characterbe leszi, Szintén ugy ezen Nemes Városunknak de praxi antiqua evidens purgereket Különbözteti az Kapásoktul, és Parasztoktul az Furger Levél" (Eger, 1765). „Káromkodásért noha Pálczázást érdemelt volna . .. Mester ember volta respectusban vétetvén, Harmad napig való Arestomban Szenvedésre, és 6 frt-ra büntettetett" (Eger, 1771). A városi börtönben tartott rabokat, amennyiben adósság, vagy polgári perek miatt kerültek oda, a felperesnek kellett élelmeznie. A város csak olyan rabokat kosztoltatott, akiknek ellenfele nem volt képes az ellátásra, illetve maguk sem tudtak élelmezésükről gondoskodni. Az itt eltöltött börtönbüntetés általában csak néhány nap volt, ritkábban hónap, elvétve fél esztendő. A súlyosabb bűncselekmények elkövetőit a vármegyének, az úriszéknek adták át, pl. 1752-ben: „S ... Jutka ... Sok féle Lopásiért elibénk hivattatott ... és mivel sok Törvénytelen cselekedeti világosságra jöttek, representáltatott az M. Földes Uraságnak és annak Tömlöczébe úgy mint criminalista által adattatott" (Eger, 1752). Az áristomba zárást gyakran súlyosbították testi fenyítéssel. Az is előfordult, hogy a büntetést „kenyéren és vízen" kellett letölteni: „M ... Mihályné és R... Istvánné Részegeskedések, étszakai Kóborlások, és Parázna beszédgyek miatt máiul fogvást Két Hétig vak Tömlöczre Száraz Kenyéren és Vízen ítéltettek" (Eger. 1768). MEGSZÉGYENÍTÉS Pellengér A pellengér (szégyenfa, szégyenoszlop) általában a piactéren állt, ritkábban a községháza udvarán, a bíró házánál. (A pellengér, kaloda stb. a régiek szóhasználatában szinonim fogalmak voltak. Ma már sokszor megállapíthatatlan, hogy ténylegesen milyen büntetőeszközökről esik szó egy korabeli forrásban.) Célként fogalmazódott meg, hogy az elítéltet minél több ember láthassa, gúnyolhassa. Az erős elrettentő szerep nyilvánvaló volt. Sokféle formában jelent meg ez a büntetőeszköz, lehetett sima, földbe ásott oszlop, de egész építmény is. E végrehajtási eszköznek igyekeztek nagy tekintélyt biztosítani. „Zámbald Pál Ur Bírósághában, az nemes Komárom, városának közönséges piaczán az fa Pellinghér az földből kivétetődött, és helyébe ... az kőből álló oszlop vagyis Pellinghér fölállítíatott, az nemes három statusbéli Bírák uraimék eő kegyelmek jelenlétében, és az városi Uraimék fegyveresen, Zászlóval és Dobolással kint lévén, és az kőmíves, kővághó, vagyis kovács úgy és lakatos czéh bcli mesterek által föl állíttaték" (Komárom, 1700). A pellengérre állítás igen gyakran alkalmazott megszégyenítő büntetés volt. Enyhébb megítélés alá eső bűncselekmények megtorlásaként használták. Sűrűn büntették így a kisebb tolvajokat, erkölcstelen életet élőket, nyelves asszonyokat. Magyarországon egészen a múlt század második feléig alkalmazták.