Pandula Attila: Kivégzés, tortúra és megszégyenítés a régi Magyarországon (Eger, 1989)

Kivégzés

— 18 — amely szerint „A strigákról pedig, mivelhogy nincsenek emlékezet ne legyen." A közhiedelemmel ellentétben ő nem a boszorkányok létezését tagadta, hanem csupán azok egyik változatát a strigákat. A bűvölök, igézők, rontók, méregkeverők, jósok felelősségrevonása tekintetében Kálmán király is szigorú rendelkezéseket hozott. A boszorkányok létezésében való hit alapja a varázslás által okozható bajoktól, betegségektől, károktól való félelem, mely félelem a régi világban nem csupán a tanulatlan nép körében terjedt el. A hatóságok tisztviselői, a bíróságok tagjai is meg voltak győződve annak igaz voltáról, s ebben a szellemben jártak el. A magyar állam megalapítását követő évszázadokban a boszorkányság körébe tartozó bűncselekmények az egyház hatáskörébe tartoztak. A büntetési gyakorlat kezdetben nem minősült kegyetlennek. A XIV—XV. századtól kezdődően vált egyre súlyosabbá a boszorkányság megítélése. A városok joggyakorlatában már halál járt a boszorkányságért, s egyre inkább elterjedt a máglyán való elégetés. A XVI—XVII. században a legmagasabb a boszorkánynak tartott, s ezzel összefüggésben a máglyahalált szenvedők száma. Mária Terézia koráig találkozunk ilyen esetekkel, s kegyetlen büntetésükkel. Az áldozatok döntő része nő volt, de előfordultak férfi „boszorkányok" is. E perek során általánosnak számított a kínvallatás. A kuruzsló gyógyítással foglalkozó, a „bűbájos csinálmány"-okkal is vádolt Tóth Mátyás külvárosi lakos, Zsófia nevű feleségének ügyében, 1631-ben a kassai tanács a következő ítéletet hozta: „Azért a Nemes Tanács talált ilyen törvényt, hogy .. . holnap 8 órakor adassék a hóhér kezébe, ki őtet kivivén az kőtáblához, ott ágyát fából, szalmából megvetvén vitessék fel reá és azt alatta meggyújtván az tűz által törültessék az földről, égettessék meg másoknak p^ldájokra." A magyarországi boszorkányperek gazdag anyagából álljon itt példaként néhány érdekesség. 1665-ben egy Heves és Külső-Szolnok megyei ítélet indoklásában olvashatjuk, hogy „Bársony Kata miképen s mily gonosz lélektől vezéreltetve nem tudni, megvetve az emberi törvényeket, ördögi hatalomnak önkényt meghódolva boszorkány életet él — mint az a kéznél levő bizonyítékokból kitűnik." Az ügyben a következő büntetést kapta a vádlott: „Hogy súlyos gyanú merülvén fel ellene, bűnrészessége kiderítése végett, előbb hóhér kézzel illettessék s azután tűzbe dobassék." 1681-ben ugyanazon megye hatósága a következő ítéletet hozta: „Nyilván kitetszik bírói kéznél levő bizonyságokból Molnár Ilonának boszorkánysága, ördögökkel való társalkodása, és sokak ártalmára járó cselekedete, cz okon ... elsősorban megkínoztassék társainak kivallására nézve, azután megégettessék." A XVIII. századi Egerben érdekes módon nagyon kevés volt a bűbájosság miatt elítélt személy, boszorkányperre pedig ebből az időből nincs is adat. .,F... Mátyásné maga megh Vallotta. Hogy másoknak nagy botránkoztatásával bizonyos Holt Embernek feje Koponyáját maga alsó (ingében bé takarván fazékban megh fözle arra nézve, hogy Törvén reája ne Szolgáltathasson,