Pandula Attila: Kivégzés, tortúra és megszégyenítés a régi Magyarországon (Eger, 1989)

Kivégzés

— Iliit példaként egy ítélet részlete: „Holnap penigh 8 órakor hóhér kezében adattatván és vétke az szokott helyen ki kiáltatván, vitettessék ki, az büntetésnek helyére, és másoknak példájára akasztassák fel" (Kassa, 1652). Az akasztófát kezdetben fából készítették, erre utalnak régi magyar elnevezései is (akasztófa, bűnfa, háromfa, törvényfa stb.). A régi magyarországi városokban az ítélet végrehajtását szolgáló eszközöknek nagy tekintélyt igyekeztek biztosítani. így új akasztófa felállítását ünnepség keretében, a lakosság széleskörű jelenlétével bonyolították le. 1640-ben Lőcsén az új bitófa készítéséhez az összes céh kibontott zászlókkal, dobszó mellett vonult ki. A városi tanács egyik tagja (a ^Bauherr") tette meg baltával az első vágást a kifaragandó oszlopon, s csak ezt követően fogtak a a tényleges munkához. Már a XVII. századtól kezdődően léteztek kőből készített akasztófák, ezek alapja, szerkezetük nagyobb része épített volt, csak egyes elemei készültek fából. Elsősorban a városokban emeltek ilyeneket. A XVIII—XIX. században többnyire e típust alkalmazták. Omladozó maradványaikat csak az 1850-es években, a Bach-korszakban bontották le. A XVII. században több vármegye elrendelte, hogy minden falu határában akasztófát állítsanak fel. Ennek fő célja az volt, hogy emlékeztesse a lakosságot a büntető hatalom jelenlétére, szigorúságára. Nem lebecsülendő azonban az így gyakorolt elrettentő hatás sem. Az akasztófa alaptípusa egyágú, azonban hajdanán kétágú állt pl. Egerben, Temesvárott, háromágú Korponán, Pozsonyban, Turócszentmártonban, Zalaegerszegen, négyágú Debrecenben, Kalocsán, Kassán, Kecskeméten, Komáromban, Nyitrán. Türk Frigyes — kortársaihoz hasonlóan — így írta le a XIX. századi egri akasztófát: „Az egri vesztőhely, az „Akasztófa", a város déli határán a hatvani út végén az országúttól kifelé menet balra eső gyepes emelkedésen állott. Faragott vagyis kinagyolt homokkőből volt cpítve ... Négyszögű területe kőfallal volt bekerítve, melynek magassága másfél öles lehetett; nyugati oldalán ajtaja volt. A kőfalon belül 2-3 sírhely. Ennek a belső területnek hossza 2 ölre, szélessége 112 ölre tehető. A körfal eredetileg fecskevakolatú volt, de az én időmben már le volt arról málva minden vakolat. Azóta végkép eltűnt ez a vesztőhely, amennyiben a katonaság töltényraktára épült ottan." Egy kortárs így emlékezett vissza egy XIX. század közepén lezajlott egri kivégzésre: „Kettőt akasztottak: Szlávy Lászlót és Molnár Mihályt. Az előbbi katona volt. Meggyilkoltak és kiraboltak egy korcsmárosnét. A siralomház a Barkóczy-kaszárnya földszintes részében volt. Az elítéltek három napig voltak a siralomházban. Szlávy, az előkelő származású ifjú, ki fehér inget, ibolyaszínű mellényt és kék magyar nadrágot viselt, virágot osztogatott a nézőknek ... Az asztalon feszület mellett tálcza volt. Pénzt dobtak rá, a kivégzendők lelki üdvéért mondandó misére. Molnár komoran nézett, nem adott szót senkinek. Mikor a vesztőhelyre vitték őket, szólt a „gonoszok harangja", amerre a menet elhaladt: a barátoknál és a nagytemplomban."