Szepes (Schütz) Béla: Hatvan község története (Sopron, 1940)

A vásárok

nak akiket illet, hogy hívünk kérésére, tekintetes és nagyságos gróf Starhemberg Gundacker Tamás, aranygyapjas lovag, belső titkos tanácsos, Hatvan mezőváros földesura alázatos kérésére és ajánlatára, nemkülönben Hatvan, hevesmegyei mezőváros egyetemességének, bölcs és körültekintő tórájának és esküdt- jeinek Mi felségünkez benyújtott kérésére, azonkívül a vidéki lakosok kérelmére, a Mi felségünk hatalmának bőségéből és különös kegyéből kiadtuk azt az engedélyt, hogy fentemlitett Hatvan mezővárosban, évenként négyszer szabadvásárt tart­hassanak és pedig április 28-ikán Szt. Vitalis napján az elsőt, a másodikat julius 3-ikán, Szt. Erasmus, a harmadikat augusz­tus 19-ikén Szt. Sebaldus, a negyediket október 2-ikán Szt. Vohlgradus napján a Mi szabad királyi városaink vásárai min­tájára, még pedig nagy és aprómarha és mindenféle jószág adásvételével. Ezeket a vásárokat jelen levelünk erejénél fogva örök időkre engedélyezzük, azonban a szomszédos más helysé­gek vásárkiváltságai sérelme nélkül. Ép ezért Mi, jelen levelünk erejénél fogva minden kereskedőt, vásárost és vásárra utazót biztosítunk, hogy az előbbmondott vásárnapokon teljes személy és vagyonbiztossággal, a személyeknek, dolgoknak és áruknak veszélye és félelme nélkül elmehetnek a fentemlitett mezőváros vásáraira, a vásár lezajlása után pedig biztonságban térhetnek vissza teljes személy és vagyonbiztonságban a Mi védelmünk és különleges őrizetünk alatt. És mindezt egyéb vásárokon és nyilvános helyeken kihirdetjük. Jelen kiváltság-levelet pedig, amelyet azzal a függő pecséttel erősítettünk meg, amellyel mint magyar király élünk, annak hivatalos átolvasása után azt kiadni és kézbesíteni parancsoljuk. Kiadatott Ausztriának városában, ami Wienünkben 1716 október 26-ikán, római királyságunk 6-ik, spanyol királyságnuk 14-ik, és magyar királyságunk szintén 6-ik évében. Károly, függő pecsét, gróf Hlésházy Miklós, Hu­nyadi László. Alatta: 1717 január 9-én Heves és Külső Szolnok vármegyék Eger püspöki városban tartott generális gyűlésé­ben, a felségnek szabad vásárok tartását engedélyező jelen leg­kegyelmesebb kiváltságlevelét felolvastuk, kihirdettük és alatt­valói köteles tisztelettel tudomásul vettük. Fentemlitett egyesí­tett megyék esküdt főjegyzője Almássy Pál. Amint látjuk, a megye az engedélylevelet kihirdette, de valószínű, hogy a vásárokat részvétlenség (hosszú ideig tartő pestis, a háborúk)) miatt nem tartották meg, majd megfeled­keztek ezekről. Később, mikor II. József intézkedései nyomán az országban és így a mezővárosban is az ipar, mezőgazdaság, forgalom és kereskedelem megindult, a város a vásári privilé­giumot szerette volna újonnan életre kelteni, kereskedelmét, jobblétét emelni és ezért kérte a. megyét, hogy az eredeti ok­iratot adja ki, hogy ez alapon a vásárokat megtarthassa. 170

Next

/
Thumbnails
Contents