Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Derdák Ferenc - Kiss Gábor: Néhány római kori „via rustica" és továbbélésük a középkorban Savaria egykori territóriumán
NÉHÁNY RÓMAI KORI „VIA RUSTICA" ÉS TOVÁBBÉLÉSÜK A KÖZÉPKORBAN SAVARIA EGYKORI TERRITÓRIUMÁN Derdák Ferenc - Kiss Gábor A legalább két évszázados múltra visszatekintő Savaria kutatás nagyjából a 20. század közepén — a püspökkerti feltárások után — érkezett el oda, hogy az eredményesség jegyében próbálja meg a római colonia úthálózatának rekonstruálását (MÓCSY 1965; TÓTH 1971). A városfalakon belüli utcaszerkezet pontos tisztázásához nagyban hozzájárultak az utóbbi évek nagyméretű ásatásai, amelyek alapvető adatokat szolgáltattak a városból kivezető utak topográfiájához is (SOSZTARICS 1994; MEDGYES 1997; KLSS-TÓTH-Z. CZIGÁNY 1998, s.a.). A Szombathely középkori telekszerkezetét megörökítő 1857-ben készült első kataszteri felmérés tanulmányozása szintúgy hasznos volt ebben a tekintetben (VAML TGY. K. 252.). A Tóth Endre által az 1970-es évek közepén elkezdett, majd az 1980-as évek közepétől Cserményi Vajk közreműködésével folytatott nyugat-dunántúli római kori útkutatás elsődleges célja a római kori főutak pontos nyomvonalának tisztázása volt. Ezek alapján ma már szinte teljes pontossággal ismert a Borostyánkőút és a Savaria-Bassiana-Mursella-Arabona út vonala. Ezek részletes közlése jelenleg van folyamatban (TÓTH s.a.). A felsorolt útvonalak jó minőségű kiépítettségük miatt a terepen ma is többé-kevésbé pontosan meghatározhatók (légifotók és terepbejárások segítségével), hiszen az utóbbi száz év intenzív földművelése sem tudta vastag kavicstöltésüket nyom nélkül eltüntetni. Ezeken a városok és katonai táborok között kiépült birodalmi főutakon kívül (amelyeken valószínűleg nem is közlekedhetett akárki) léteztek azonban még kisebb jelentőségű helyi utak is ( viae rusticae). Ez utóbbiak a domborzati és vízrajzi viszonyokat kihasználva a kisebb településeket (villákat, falvakat) kötötték össze egymással, sok esetben pontosan illeszkedve a környék kimért birtokhálózatához (centuriatio). Ezen egykori földutak kutatása az előbbieknél már sokkal összetettebb feladat, hiszen ezek elvileg nyom nélkül tűnhettek el. Tapasztalataink alapján azonban Savaria territóriumának közlekedési viszonyai zömükben átöröklődtek a magyar középkorra és ily módon a római településnyomokon kívül gyakran éppen a későbbi régészeti leletekből, térképi adatokból, helynevekből, templomok elhelyezkedéséből stb. lehet a római kori úthálózatra következtetni. Vizsgálataink során nemegyszer kiderült azonban, hogy ezen utak némelyikének még a római kornál is régebbinek kell lennie. Az úthálózat továbbélésének kutatására a szóban forgó nyugat-dunántúli terület azért is kifejezetten alkalmas, mert minden jel arra mutat, hogy jelentős számú római kori eredetű népesség koraközépkori továbbélésével számolhatunk ezen a vidéken. (Erről lásd részletesen: KJSS-TÓTH-Z. CZIGÁNY 1998, s.a. egyes fejezeteit!) Tanulmányunkban az elmúlt években e témával kapcsolatos megfigyeléseinkből kívánunk néhány kiragadott példát bemutatni. A kisunyomi „római" híd és a Borostyánkő-út nyugati ága? A Szombathelytől délre fekvő Kisunyom község északi határában, a mai 86-os (E65) számú főút vonalában a Sorok patakot régen egy furcsa hatlyukú kőhíd ívelte át, amely valamelyest a hortobágyi híres kilenclyukú hídhoz volt hasonlatos. A hagyomány azt tartotta róla, hogy Heves Megyei Régészeti Közlemények 2, 2000.
