Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Mende Balázs Gusztáv: Szempontok történeti korok csecsemőhalandósági viszonyainak elemzéséhez
SZEMPONTOK TÖRTÉNETI KOROK CSECSEMŐHALANDÓSÁGI VISZONYAINAK ELEMZÉSÉHEZ Mende Balázs Gusztáv Bevezető Az a társadalmi-gazdasági fejlettség, amivel a csecsemőhalálozást próbáljuk direkt összefüggésbe hozni, csak adott térben, adott időmomentumban érvényesül. A jelen modern korunk — értve ezalatt a 20. század második felét — soha nem látott szélsőségeket produkál az emberi társadalmak gazdasági viszonyaiban. Ezért lehetséges, hogy a népességek demográfiai jellemzésében, amelynek egyik legfontosabb eleme a csecsemőhalandóság, olyan modelleket tudunk összeállítani, amelyek alkalmasak arra, hogy összehasonlításul szolgáljanak történeti idők demográfiai trendjeivel. Ezekről ugyanis írott, megbízható forrás nem áll rendelkezésünkre. Problémafelvetés A történeti korok népességéről nyert ismereteink két fő összetevőre bonthatók. Az egyik az írott kútfőkből nyert adatokra épülő, történetinéprajzi összetevő, amely településtörténeti, településrégészeti, paleográfiai, esetleg törvénykezési és családtörténeti elemekre építve próbálja rekonstruálni a főbb demográfiai viszonyokat. Maga az adatbázis mélysége a Kárpát-medence tekintetében azonban behatárolt (erős kritikával is csak a késő Árpád-kortól van hozzávetőlegesen annyi írásos adatunk, amiből trendszerű következtetéseket le lehet vonni), a népvándorláskori és kora Árpád-kori népességek ezen a nyomon nem bírhatók szóra. A másik összetevő a temetőrégészeti-antropológiai módszerekre épít, magyarán az adott terület, közösség, falu, város népességére és néHeves Megyei Régészeti Közlemények 2, 2000. pesedési viszonyaira a temetőikből próbál meg következtetni. Ez a módszer szélesebb horizonton használható, kevésbé tűnik szubjektívnek, matematikailag-statisztikailag jobban adatolható és értelmezhető. A temetők azonban az antropológusnak ugyanazon fő kérdést vetik fel, mint amit régész kollégáik is leginkább megkérdeznek önmaguktól: mennyire hiteles képe az élő valóságnak a megtalált és feltárt halotti közösség? A kérdés túlságosan is hipotetikusnak, talán felesleges aggodalmaskodásnak tűnhetne akkor, ha nem hordozna magában annyi ellentmondást, mint amit a temetőkből elénk táruló tételes történeti demográfiai viszonyok és a várt népesedési struktúra kettőssége mutat. A születéskor várható átlagos élettartam egy adott népességen belül elsősorban a csecsemőés gyermekkori halandósági viszonyoktól függ. Ez a demográfiai korfákon úgy jelentkezik, hogy a korfa alapja rendkívül széles és gyorsan keskenyedik, mutatva, hogy az adott időpontban (időintervallumban) melyik korosztályra mekkora elhalálozási arány jut. Történeti korú népességek esetén a (születéskor) várható átlagos élettartam alacsony, az Árpádkorban Acsádi-Nemeskéri szerint mintegy 28-29 év. E mind relatíve, mind abszolúte alacsony érték mögött a magas csecsemőhalálozás áll. A modern demográfia a fő hangsúlyt szintén a csecsemőhalálozásra helyezi, hiszen 1 évesnél idősebb gyermekkorosztályok a világ fejlettebb régióiban — főként a bevezetett kötelező védőoltásoknak köszönhetően — már alapvetően jó életesélyekkel rendelkeznek. Ez a csecsemőhalálozás-orientáltság azonban a történeti idők népességeit tekintve nem szerencsés. Ennek okai egyrészt ezen időszakról nyerhető írásos ismereteink szűkösségében,
