Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)

Keszi Tamás: Módszertani megjegyzések a szeriációs temetőelemzésekkel kapcsolatban

450 KESZI TAMÁS kronológiát, hiszen az elrendezés elve független az adatok mennyiségétől. Mi tehát a fent említett axiomatikus különb­ség a szeriációs és a hagyományos temető­elemzések között? A szeriáció kimondatlanul is abból indul ki, hogy tetszőleges számú sírt el lehet helyezni egy egyenes mentén (1. kép). Ha pedig tetszőleges számú, más-más időpontban megásott sírt kronológiai sorrendbe tudunk ál­lítani, akkor az egyes sírok megásásának idejét — amit természetesen intervallumos formában szoktunk megadni (pl. az n. sírban fekvő halot­tat a 10. század utolsó negyedében, azaz 976 és 1000 között temették el) — tetszés szerint pon­tosíthatjuk. Ne tévesszen meg senkit, hogy itt egyelőre csak relatív kronológiáról van szó. Először is: mindenki azért készít relatív krono­lógiát, hogy azt később abszolút kronológiára válthassa. Másodszor: ha a lineáris rendbe állí­tott sírok mellé nem is íijuk oda, hogy milyen időhatárok között kerülhettek a földbe, minél több sírt helyezünk el egy végső soron véges időtengely mentén, az egyes sírokhoz hozzá­rendelhető időhatárok annál inkább szűkülnek. A hagyományos felfogás szerint — bár ezt tudtommal még senki nem írta le, éppen azért, mert más axiómarendszer használatára a közel­múltig nem került sor — az egyes sírok meg­ásásának idejét nem lehet egy bizonyos határon túl pontosítani. Ez az időhatár sajnálatosan nagynak tűnik esetenként, de hát mit tegyünk, a hiba ettől még nem a rendszerben van. Ha megpróbálnánk összehasonlítani a szeriáció­val, azt mondhatnánk, hogy itt nem egy egye­nes mentén rendezzük el a sírokat, hanem ki­sebb-nagyobb, egymást metsző — bizonyos le­letek vagy leletegyüttesek által meghatározott — halmazokat rendelünk az időtengely mellé, és ezekbe a halmazokba soroljuk be az egyes sírokat. Hogy az egyes halmazokon belül a sí­rok relatív kronológiai viszonya milyen, arra nem tudunk válaszolni (2. kép). Ezen az sem fog segíteni, ha az egyes tárgyak kronológiáját sikerül tovább finomítani. Ez nem azt jelenti, hogy rossz az axiómarendszerünk. Gödel meg­állapítása szerint minden axiómarendszerben van olyan kérdés, amelyre nem tudunk választ adni (Simonyi 1986, 33). Ha megváltoztatunk egy vagy több axiómát, az eredeti kérdésre ta­lán választ kapunk, de lesz olyan újabb kérdés, ami előtt szintén tehetetlenül állunk. Esetünk­ben ez annyit jelent, hogy amennyiben a szeri­áció alkalmazásával egy új axiómarendszer mellett tesszük le a voksunkat, a korábbitól el­térő problémákkal találjuk magunkat szemben. Úgy gondolom, a valóság erős leegyszerűsí­tése, ha a szeriációval megkapott sírsorrendet kizárólag „szoros" vagy „laza" — ez utóbbi esetben a szomszédos sírok egymással felcse­rélhetők lennének — kronológiai sorrendnek tekintjük. A lineárisan elrendezett sírok sorá­ban természetesen egymás mellett lesznek azon sírok, amelyekben a legtöbb lelet egyezik, ez tagadhatatlan, és ez valamit jelent is. Csak­hogy a mellékletek adását nem kizárólag az ha­tározza meg, hogy mikor történik a temetés, hanem sok egyéb is. A leletegyüttesek tükröz­hetnek nemi 1, életkori 2, szociológiai-vagyoni 3 és etnikai 4 különbségeket. Ezek pedig a szeriá­ciós táblázatban is meg kell, hogy jelenjenek. Ennek ellenére a szeriációs táblázatot eddig még mindenki úgy vette figyelembe, mintha az kizárólag kronológiai viszonyokat jelenítene meg, függetlenül attól, hogy ez a kronológiai viszony mennyire pontos. Van egy további érvem, ami véleményem szerint arra utal, hogy a szeriációs elemzés axi­ómarendszere rossz axiómarendszer. Egy adott, mondjuk 50 éves korszakban létezett egy meg­határozott tárgykészlet, amiből a halottat elte­metők választhattak, és az így kiválasztott tár­gyak bekerültek a sírba. Mint fentebb említet­tem, és amint az közismert, a választást befo­lyásolhatták etnikai, nemi, életkori, szociológi­ai-gazdasági motívumok. De az ezen szempon­tok alapján leszűkített tárgykészlet még mindig elég tekintélyes lehetett, és ki merné azt állíta­ni, hogy ezek közül ilyen-olyan módon — pél­dául hasraütéssel — nem szelektáltak tovább. Vagyis: nincs olyan tárgy, amelyik a használati ideje során száz százalékos valószínűséggel fordulna elő azokban a sírokban, amelyekben egyébként életkori, szociológiai stb. alapon benne lehetne (3. kép), ez egyébként még min­dig a valós helyzet jelentős leegyszerűsítése, mert a 7. sírról például nem lehet az ábra alap-

Next

/
Thumbnails
Contents