Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)

Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata

A HALÁSZKUNYHÓ UJJLENYOMATA 413 ismeretében lehet elfogadni vagy elvetni. Helytállóságáról csak és kizárólag konkrét esetekben lehet beszélni, nagy általánosságban nem. Dolgozatunk jelentőségét öt pontban foglalhatjuk össze. Elsőként, a „nyél" jelensége önmagában bizonyítja a padka jelenlétét. Másodszor, e padka „nyél" feletti vetülete (p) egyértelműen számítható is. Harmadszor, ha a „nyeles lakógödör" valamiféle durva sérülése nem következik be, akkor p-n kívül h, h\ r, d, a mennyiségek is bizonyosan számíthatók. Az elpusztult tetőszerkezet ekkor méretarányosan visszarajzolható. A „nyél" akkor is értékes információkat szolgáltathat az egykori tetőszerkezetre vonatkozólag, ha valamiféle sérülés következtében csak részleteit figyelhetjük meg (ld. függelék). Negyedszer, a jelen dolgozatban bemutatott matematikai modell alkalmas a „nyelek" rendeltetésével kapcsolatosan felállított nullhipotézis vizsgálatára is. Végezetül, ha a lakógödörnek több „nyele" is van, akkor különböző szerkezeti megoldásokra is következtethetünk. A 7. pontban tárgyalt három épület (a zsidódi lakóház, a buzsáki és a nádudvari halászok kunyhója) meglepő hasonlóságának hátterében mindenképp célszerű a szarufák aljának közvetlen közelében elhelyezkedő belső terület rendeltetését, használatának módját feltételezni. (A tetőzetek hasonlóságát ugyanis csakis ekképp tudjuk magyarázni.) A három épület közül kettőben, e „hasonlóságért felelős" terület nem más, mint a padka. Az a padka, amelyet a régészeti feltárásokon oly nehéz, általában lehetetelen megfigyelni. (A harmadik épület belsejében pedig nincs is gödör.) Ez a tény pedig mindenképp óvatosságra int: az egykori épületek „lényegesebb része" talán nem is a lakógödör, hanem annak környezete... Semmi rendkívülit nem látunk abban, hogy az Árpád-kori (?) házak (?) „nyelét" megfigyelték nem csak az Árpád-korból, és nem csak lakóházakban. Az elmondottak alapján nem lepődhetünk meg azon sem, hogy e jellegzetes segédcsatorna nem magyar „specialitás". Általánosan elterjedt jelenségről van szó: nem kétséges, hogy az egykori veremházak lakóit ugyanaz a praktikus ésszerűség vezérelte, függetlenül attól, hogy mikor éltek, vagy melyik néphez tartoztak. Ez pedig központi jelentőségű, hiszen a matematikai modell éppen olyan jól „bevethető" egy császár-kori kunyhó, vagy egy avar gazdasági épület esetében, mint az első magyar falvak házainak elemzésekor. 1997 legvégén vagy 1998 legelején, valamikor a téli hónapok alatt, egy szerény, földdel fedett kunyhóban csöndesen megroppant két szarufa. E két halk roppanás következtében megértettük, hogy az egykori épületek múlandó tetőzetei itt hagyták örök ujjlenyomataikat. A „nyelek" segítségével a maguk egyszerű szépségében bontakoznak ki az egykori épületek „megkerült tetőzetei". Az aprócska „földbeásott lakóház" megtanított bennünket arra, hogy csak akkor érthetjük meg őseink tetteit, ha előtte meg is élhetjük azokat...