Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Szentgyörgyi Viktor - Mezei István - Búzás Miklós: A halászkunyhó ujjlenyomata
A HALÁSZKUNYHÓ UJJLENYOMATA 341 A képletben szereplő s* tehát azt mutatja meg, hogy a „nyél" legkisebb szélessége a szarufa alsó végének átmérőjét mennyivel haladja meg. Számértéke a ház szelemenjének átmérőjéhez hasonlóan a régészeti feltárás során mérhető adatokból nem állapítható meg. Ésszerűnek látszik azonban az a feltételezés, mely szerint az (5) egyenlőségben szereplő három hosszúság (d, nysz min és s*) egymással egyenes arányosságban áll. A vékonyabb szarufák aljának mozgatása ugyanis keskenyebb csatornában is lehetséges. A kisebb átmérőjű szarufák ugyanakkor hajlékonyabbak is, így a „nyél" földfalának egyenetlenségeihez könnyebben alkalmazkodnak. Ez azt jelenti, hogy a vékonyabb szarufák a „nyél" földfalához súrlódva nem akadnak el, hanem az oldalfal egyenetlenségeit többé-kevésbé rugalmas elhajlással mintegy kikerülik. Ezért a vékony szarufák mozgatására kialakított segédcsatorna legkisebb szélességének csak alig kell meghaladnia a szarufa alsó végének átmérőjét. A „nyél" nysz mi n legkisebb szélességének csökkenése tehát d és s* csökkenésével jár. Másik oldalról pedig a nagyobb átmérőjű szarufák aljának mozgatásához szélesebb csatorna szükséges. Mivel a vastagabb szarufák merevebbek is, rugalmas elhajlásra csak hatalmas erő befektetésével kényszeríthetők. így vékonyabb társaiknál sokkal könnyebben elakadhatnak. A beszorulásnak pedig a szarufa alsó átmérőjénél jóval szélesebb segédcsatorna kialakításával lehet elejét venni. A „nyél" legkisebb szélességének (nysz mi n) növekedése tehát d és s* növekedésével jár. Mivel s* számértékét az ásatási adatokból semmiképp nem tudjuk meghatározni, nagyságára kizárólag a gyakorlatban végzett kísérleteink eredményeiből következtethetünk. Mint ismeretes, az Árpád-kori lakóházak szarufái — az egyébként nem ritkán előforduló kivételektől eltekintve — a talaj felszínén támaszkodtak. Az ilyen — a hortobágyi pásztorok körében „seggenülő tetőként" emlegetett (BÉRES 1976, 266) — szerkezetek szarufáinak alsó vége valamelyest mindenképp a talaj felső rétegébe nyomódik. Hangsúlyoznunk kell, hogy a szarufák aljának talajba süllyedése a tetőfedőanyagok súlya miatt jön létre, tehát nem azért, mert a tetőszerkezetet eleve így készítették. Bár ez nem szükségszerű, de a többihez hasonlóan, a „nyél" segítségével beépített szarufák alsó végei is kerülhettek kisebb-nagyobb mértékben a föld alá. Az EsztergomZsidód lelőhelyen 1996-ban feltárt 1. sz. lakóház (9/A. kép) „nyelének" betöltéséből többek között faszéndarabok is kerültek elő. 1 Faszéntörmelékre leltek a Gyál 8. lelőhelyen feltárt Q 35. sz. lakóház egyik „nyelét" kitöltő földben is. 2 (E lakóháznak két „nyele" is van.) Feltételezésünk szerint a faszéntörmelék úgy kerülhetett a „nyelek" betöltésébe, hogy a szarufa alját beépítése előtt tűzön megsütötték. Mivel ezzel a művelettel a talaj nedvességével közvetlenül érintkező földbeásott szerkezeti elemek élettartamát jelentős mértékben növelni lehet, azt kell feltételeznünk, hogy az idézett Árpád-kori lakóházak „nyelében" mozgatott szarufa alja valamelyest a föld alá került. Tekintsünk ismét a 1 l/A. képre. Ellentétben a képen ábrázolt épület bal oldalával, a szelemenágas jobb oldalán a „nyél" segítségével beépített szarufa végleges helyzetét figyelhetjük meg. A „nyélben" végleges helyzetébe került szarufa korabeli külső járószint alá süllyedő részének hoszszát szarufasüllyedésnek (V) nevezzük. A szarufák beépítésének egyik utolsó lépése az, hogy a segédcsatornát döngöléssel eltüntetik. A végleges helyére került szarufa alsó végének nem kell a „nyél" lekerekítve záródó végének fenekén támaszkodnia, hiszen a közbülső rés döngöléssel könynyűszerrel eltüntethető. Mivel tehát a végleges helyzetébe került szarufa alsó vége nem feltétlenül nyugszik a „nyél" lekerekítve záródó végének fenekén, 5 nagysága a régészeti feltárás során mérhető adatokból nem állapítható meg. Utóbbira s* számértékéhez hasonlóan kizárólag a gyakorlatban végzett kísérleteink eredményeiből következtethetünk. A „nyél" segítségével beépített szarufa aljának s süllyedése egyébként az épület többi szarufájának talajba nyomódásához hasonlóan nem nagy. Sőt, a szarufák hosszához viszonyítva nagyon kicsi. Az egykori tetőzet méreteinek számításakor 5 nagyságával azért kell mégis foglalkoznunk, mert a tető „nyél" feletti dőlésszögének számításában kitüntetett szerepet játszik. Tekintsünk ismét a 1 l/A. képre. Jelöljük a beépített, végleges helyzetébe került szarufának a korabeli külső járószinttel bezárt szögét a-val. Ez nem más, mint az elpusztult tető dőlésszöge a „nyél"
