Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)
Farkas Csilla: Kora szarmata sírok Füzesabony határában (Füzesabony-Kastély-dülő I.)
KORA SZARMATA SÍROK FÜZESABONY HATÁRÁBAN (Füzesabony-Kastély-dűlő I.) Farkas Csilla 1997-ben, a Füzesabonyt kikerülő 33-as út építésekor végzett leletmentés során egy szarmata és egy középkori teleprészlet, valamint hét kora szarmata sír került elő. Feltárás csak a leendő út területén történhetett, azaz csupán negyven méter szélességben, így a telepnek és a temetőnek csak egy részletét tudtuk megfigyelni. A lelőhely közvetlen szomszédságában egykor az egri érsekséghez tartozó kastély és annak parkja feküdt. A kert fáinak ültetésekor, illetve a háború után a kastély teljes megsemmisítésekor a területről nemcsak köveket, hanem földet is szállítottak el. Később, az 50-es évekből van arra adatunk, hogy a környékről földet bányásztak a vasúti felüljáró építéséhez. 1 A feltárt területtől alig 50 méterre, északra fut a 33-as út, azon túl a Mátra Vidéki Fémmüvek épületei állnak, északnyugat felé földkitermelés veszélyeztette az egykori település és temető épségét. A lelőhely Füzesabony északnyugati szélén, a 33-as és a Pusztaszikszó felé vezető út találkozásától délkeletre, a Kastély-dülő nevü határrészen terül el (1. kép). Az egykori szarmata település és temető a Laskó-patak bal oldali magaspartján van, amely egykor a patak egyik terasza lehetett. A part erőteljesen emelkedik ki a patak ártéri szintjéből, majd lankásan húzódik tovább kelet felé. A szarmata telep hossza kb. 120 méter, nagyjából nyugat-keleti irányban húzódik. A sírok a feltárt terület északi részén találhatók (2. kép). A feltárt területen összesen hét sír került elő. 2 A humuszolás után igen kevert, agyagos betöltésü, nem egyértelműen jelentkező foltokként figyeltük meg őket. A későbbi szarmata telephez tartozó jelenségek alig bolygatták a sírokat. A 140. sírt a 139. gödör éppen csak érintette. A 60. sír gödrét egy kemence tüzelőgödre bolygatta meg, de magát a vázat nem háborgatta. A sírok leírása 60. sír A 60/A jelű kemence tüzelőgödre vágta a sír délkeleti sarkát. Ennek anyagában egy, a sír mellékleteihez tartozó, háromszög alakú aranyflittert találtunk, ami valószínűleg állati bolygatással került oda. A 60. sír gödre szabályos téglalap alakú, lekerekített sarkú, viszonylag széles, és a váztól kb. 25—25 cm-rel hosszabb. H.: 218 cm, sz.: 80 cm, m.: 46 cm. 3 Betöltése enyhén humuszos sárgás agyaggal kevert. A csvh.: kb. 154 cm, tájolása D-É-tól 35 fokkal tér el (215-35°). Nyújtott testhelyzetű, karjai a váz mellett nyújtva helyezkednek el. A csontok alapján 23^40 év közötti nő 4 lehetett (3. kép). Mell.: 5 1. Arany fülbevaló, a koponya bal oldalánál, a kulcscsonton. Arany lemezből készített, kissé torzult, hurkoskampós végű fülbevaló. Négy, kék üvegbetétes rekesszel díszítették, a kampós végnél a betét hiányzik. A rekeszek között hármas, illetve négyes gúlába rendezett granulációk találhatók. Átm.: kb. 3 cm (10. kép 1). 2. Arany fülbevaló, a koponya jobb oldalánál. Az előző párja, bekapcsolt, ép állapotban került elő. Ebből is hiányzik egy betét, a kampós végénél. Átm.: 3,1 cm (10. kép 2). 3. Bronz, kampós végű tű, melynek a hegye letört. A jobb kulcscsont mellett, a lapocka fölött került elő. H.: 2,8 cm (10. kép 7). 4. A nyak körül karneolgyöngyökböl álló gyöngysor volt. 15 a testen, 17 a test alatt és 9 egyéb helyeken, összesen 41 darab gyöngy került elő. Sötétbarna színű, a legtöbb szabálytalan, nyomott gömb alakú. Átmérőjük különböző: 0,7-1,1-1,3-1,55 cm, egy nagy, 4 nagyobb, 14 közepes, és 22 kisebb (10. kép 5). 5. A sír bontása során a csontok takarásában, a bordák környékén, a test felett és alatt is kb. fele-fele arányban, préselt, hatszirmú virágalakú arany flittereket észleltünk. A virág közepe és a szirmok belseje domború, a szegélyt granulációt utánzó trébelt gyöngysor díszíti. A szirmok a varrás helyein át vannak lyukasztva. Négy ép (kisebb hiányokkal), kettőről l-l, háromról 2-2, egyről 3 szirom hiányzik. Összesen 10 darab. Átm.: 1,6 cm (10. kép 3). 6. A jobb oldali bordáktól kissé lejjebb, ónozott bronz Heves Megyei Régészeti Közlemények 2, 2000.