Petercsák Tivadar – Váradi Adél szerk.: A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája : Eger, 1998. szeptember 18-20. / Heves megyei régészeti közlemények 2. (Eger, 2000)

Tomka Péter: Előszó

ELŐSZÓ 13 lyen kevés adat is van rá) csak nem kellene hyperkritikus módon kihagyni a suburbium Szt. István protomártír titulusú plébániatemplomának sírkertjét. Az alapos tipológiai elemzéssel kiszűrt 12-13. századi ép edények hatalmas sorozatának magyarázatára pedig egyszerre több (amúgy latolgatott) megoldás egyidejű működése is lehetséges (a babonás okok mellett magam sem fazekasműhellyel, hanem fazekas(ok) árukészletével számolnék). A koraközépkori települések tárgyalása két, összefüggő tanulmánnyal folytatódik. Szentgyörgyi Viktor - Búzás Miklós (Zentai Mihály és Mezei István közreműködésével) már a metodika, ez esetben a kísérleti régészet és a rekonstrukciók műszaki-matematikai igazolásának területére kalauzol. Az ötlet ez esetben az volt, hogy az Árpád-kori félig fóldbemélyített házaknál itt-ott megfigyelt nyúlványok arra szolgáltak, hogy az eltörött szarufát a tető megbontása nélkül ki lehessen cserélni. Kiszámították: lehetséges. Kipróbálták: működik. A kétkedők meg kereshetnek maguknak másik matematikust. A honfoglalás- és középkorral összesen 6 cikk, az összes negyede foglalkozott. A maradék: színtiszta módszertan (amúgy ritka vendég a magyar régészeti szakirodalomban). Megjelent, ugye, a matematika, mint a régészet segédtudománya. Nem először és reméljük, nem is utoljára. Hiszen itt találjuk mindjárt a szeriációvitát, Keszi Tamás és Szalontai Csaba előadásában. Nem annyira a metódus elméleti alapjait, mint inkább gyakorlati alkalmazhatóságát és hibalehetőségeit feszegetik, ki higgadtabban érvelve, ki érzékenyebben reagálva. Nincs könnyű dolgom: úgy érzem, hogy tudom az igazságot, itt azonban nincs módom kifejteni... Nagyon rövidre fogva: a szeriáció olyan eszköz, ami megkönnyíti, egzaktabbá, látványosabbá teszi a leletkombinációk (jelenség-, típus-, stb, stb. kombinációk, hiszen nemcsak tárgyak szeriálhatók) használatát. Hogy mi áll a kombinációk mögött (szociológiai „Abstufung", viseletek, életkori, táji esetleg etnikai különbsége-e vagy éppen időrend), azt nekünk kell megítélnünk. Á hosszú, aránylag egyenletes, leletgazdag avar korban jól működik (lásd Stadler, Szalontai), a honfoglalás mozgalmasabb korában akadozik (lásd Giesler, Hanuliak, Keszi). Ez azonban nem a leletkombinációk hibája, hanem vagy az adatfelvevőé vagy az interpretálóé. Vakon hinni nem szabad, de kár lenne az egészet kidobni az ablakon. A metodikai munkák közé soroltam házi etnográfosunk, Pölös Andrea úton-útfélen tett megfigyeléseit egy mai vándor csoportról. Ide tartoznak Mende Balázs gondolatai a fontos demográfiai jelző, a csecsemőhalandóság mérhetetlenségéről a régészetileg feltárt temetők esetében. Naiv kérdésem: miért kötelező az általunk vizsgált korokban nagyszámú postneonatalis halálozást elvárni? A csecsemőket rendesen gondozták, táplálták, a fertőző betegségek meg nyilván jóval kevesebb áldozatot szedtek, mint a közelmúlt városi civilizációiban... Végül metodikai munkának tekintem Gábli Cecília, Kiss Gábor és Vízvári Zsolt DEPO-bemutatóját is. Kitartó küzdelmük dicséretes. A program szép is, jó is, csak ajánlani tudom (megvenni egyelőre nem). Egerben már tudtuk, hogy tizedik alkalommal, szegedi szervezésben, nosztalogni fogunk - bővebben lásd ott. Győr, 2000. október 5.