Cs. Schwalm Edit szerk.: Képek Gyöngyöspata mezőváros múltjából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 13. Eger, 1999)

Bevezető

BEVEZETŐ Molnár Károly, Gyöngyöspata polgármestere Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Gyöngyöspata Község Önkormányzata nevében nagy tisz­telettel és szeretettel köszöntöm a Honismereti Táj konferencia valamennyi résztvevőjét. Molnár Károly vagyok, a település polgármestere. Közsé­günk lakossága méltán büszke arra, hogy egy honfoglalás kori település lakója lehet. Ez egyben hatalmas felelősség is, hogy őse­ink alkotásait - melynek örökösei vagyunk - védjük és megőrizzük az utókornak. Műemlékeink sorában a XI. századi rk. templomot állítom elsőnek, mely Európa hírű Jesse oltárával méltán vívja ki a látogatók elismerését csakúgy, mint a Póc tetőn található Szent Péter főesperességi templom helyreállított alapjai, mely a XI. szá­zad elejétől a környező egyházközségek munkáját irányította, va­lamint kiszolgálta a várat. A jövő feladata a műemléki híd mellett a vár teljes feltárása, melyhez kérem a jelenlévők segítségét is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy községünk bemutatását napjainkkal indítsam, hiszen a történelmi múlt bemutatása az előadók napi­rendjén is szerepel. Gyöngyöspata a Mátra délnyugati lábánál fekvő 2840 lakosú település. A déli síkság irányából ide látogató vendégnek olyan érzése támadhat, mintha a Kárpát-medence kicsinyített mása tárul­na elé a hegyvonulatoktól övezett településen. Közigazgatási területünk 6100 hektár, mely részben erdő, legelő és szántóterület, részben szőlő és gyümölcsös. Kitűnő és többségében fehér borai mellett híres a patai csemegeszőlő, a kaj-

Next

/
Thumbnails
Contents