Cs. Schwalm Edit szerk.: Fejezetek Heves népéletéből (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 12. Eger, 1998)

Császi Irén: Az életkorhoz kapcsolódó szokások Hevesen

lehetett, családos embert már nem kértek fel erre a tisztségre. Az első vőfély általában a vőlegényes ház rokonságából jött, alkalmi vőfély volt csak a család kérésére vállalta. Megfigyelhető, hogy a húszas évektől kezdődően a vőfély a vőlegény rokonságából egy fiatal legény volt, aki lehet, hogy először és utoljára vállalta a sze­repet, mivel nősülése után nem kérték fel . Az iparosok körében ebben az időszakban elterjedt a hivatásos vőfély fogadása, aki csak legény lehetett itt is. Öltözete sötét öltöny, fehér kesztyű. A vőfély­nek meg kellett rendelni a koszorús lány részére a rózsaszín csokrot szegfűből. A koszorúslány a fiúnak fehér kesztyűt ajándékozott, vagy fehér selyem nyaksálat. Az utóbbira fehér lapos öltéssel a fiú monogramját hímezte. A koszorús lányok a koszorús legényeknek viaszbokrétát tűztek az öltöny bal hajtókájára. A koszorúslányok és legények feladata az étel felszolgálása volt. A hivatásos vőfély fogadása a negyvenes évek végétől a Jászságból történt. Általában Jászapátiból fogadtak vőfélyt. A vőfély feladata volt a vendéghívogatás, amit a lakodalom előtti vasárnap végzett, a vőlegény búcsúztatása, menyasszonykikérés, beköszönés, a vacsora előtti köszöntés. Kezében vőfélybottal indult a házakhoz. A vőfélybot 120-130 cm magas halványkék színű volt, fehér selyemszalaggal, egy pár művirággal. A lakodalomba, a közelebbi és távoli rokonságot, szomszédo­kat, barátokat, a papot és ha napszámba dolgoztak, a munkaadót is meghívták. A násznagyok a vőlegényes ház rokonságából, koma­ságából kerültek ki. A templomi házasságkötést ők fizették ki. A lakodalom napján, rendszerint szombaton délelőtt, a reg­geli mise után tartották a polgári esküvőt. A násznép a vőlegény és a menyasszony házánál gyülekezett. A vőlegény búcsúztatása után a vőfély vezetésével indult el a násznép a menyasszonyos házhoz. Ott a vőfély kikérte, majd elbúcsúztatta a menyasszonyt. A vőféllyel a koszorúslány is megérkezett, átadta a virágcsokrot a menyasszonynak. A húszas években a koszorúslányokat tejeskávé­val kínálták, amit cikóriából főztek, az emberek egy pohár cukros bort kaptak. Vendégfogadó volt a fonott, kerek lyukas közepű ka-

Next

/
Thumbnails
Contents