Cs. Schwalm Edit szerk.: Néprajzi kutatások Gyöngyös környékén (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 10. Eger, 1994)
Petercsák Tivadar: A mátrai erdőhasználat sajátosságai
tult, ezért a városi tanács 1755 nyarán elhatározta, hogy a benei erdő egy részét tilalom alá helyezi 10 . A tilalmas erdők kijelölését az indokolta, hogy a tűzifáért járók nemcsak a száraz és dőlt fákat hordták haza, de tetemes károkat okoztak az élő fákban is. A tilalmazott, ú.n. szálas erdő biztosította az épület- és szerszámfát, amit engedély alapján kaphattak meg a rászorulók 11 . A tilalmas erdők védelme sok gondot okozott a városnak, amit a gyakori perek is bizonyítanak. Aki a tilalmat megsértette, gyalogosként l forint, szekérrel 3 forint büntetést fizetett 1761-ben. Amelyik gyalogos nem tudott fizetni, 20 pálcaütést kapott 12 . A gyöngyösiek faizási joga csak a száraz és kidőlt fára vonatkozott. Ezért gyakran folyamodtak olyan eljárásokhoz, amelyekkel a fa kiszáradását elősegíthették, és utána már szabályosan vihették haza. Ilyen eljárás volt a fa bevágása, gyűrűzése, kérgének lehántása, amely a nedvkeringés megakadályozásával lábon szárítja ki a fát 13 . A városi erdők használatának szabályozása a tilalmas területek kijelölésével már a XVIII. század közepén megkezdődött, de az 1770-ben megjelent központi erdőrendtartás hatására a XIX. század elejétől születtek meg azok a helyi erdőkezelési utasítások, szabályrendeletek, melyekkel a városi tanács a tervszerűbb erdőgazdálkodást és erdővédelmet próbálta elősegíteni. Ez viszont már az erdei személyzet létszámának emelését, szakképzett erdészek alkalmazását is megkívánta. Kerülőket már a XVIII. században is fogadott a város, 1801-ben pedig erdészt alkalmazott az erdőgoruhnselő állásra. Bérét 30 forintban és 16 kg búzában állapították meg. A kocsmában lakott, mivel a város borát is mérte 14 . A XLX. század közepén erdőbíró, erdőfelügyelő viselte a városi erdők gondját. 10 HML. Gyvkj. V-101/a. 5. kötet 351. 11 HML. Gyvkj. V-101/a. 5. kötet 758. 12 HML. Gyvkj. V-101/a. 5. kötet 618. 13 HML. Gyvl. XCV. A nedvkeringés megakadályozásával történő fapusztítás lényegében a neolítikumtól ismert. TAKÁCS Lajos gazdag anyagot közöl e gyakorlatról és a terminológiáról. TAKÁCS Lajos, 1980. 14 HML. Gyvkj. V-101/a. 8. kötet 233.
