Petercsák Tivadar szerk.: Palócok régen és ma (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 9. Eger, 1994)

Szabó László: A palóc társadalomról

maradt az apró falvak rendszere, a falvak egy-egy természetes folyóvölgy szakaszra, kisebb medencére, fennsíkra, dombra, hegyszorosra települtek, határuk nem tudott terjeszkedni leszámítva a fontosabb kereskedelmi útba eső vagy természeti kinccsel rendelkező településeket. Hogy a mértéken felüli település ritkulás mit jelentett az Alföld számára, ezzel részleteiben most nem foglalkozunk. Arra kontrasztként mégis utalunk, hogy az Alföldön emiatt jönnek létre a hatalmas határú mezővárosok, s ezek puszta határát majd csak a XIX. század elejétől kezdik nagyobb számban tanyák benépesíteni s válnak lakóit külterületté. Természetesen az alföldi települések határának birtokba vétele nem a tanyákkal kezdődött, hanem a határ egészének legelő- és rétként való hasznosításával, tehát az állattartással. Az állattartás az egyik legelső módja az elvadult, török világ utáni határ megszelídítésének. A török hódoltság nem fizikai elpusztítást, úgymond népirtást, vagy a falvak felégetését jelentette főként. Persze elvitték rabszíjra fűzve a rabokat, leöltek embereket, járványok pusztítottak. De nekik sem volt érdekük, hogy mindenkit és mindent megsemmisítsenek, elhurcoljanak rabszolgának, hisz berendezkedtek nálunk hosszú időre, fontosabb volt az adózó népesség megtartása. A bizonytalan lét, a betörő hadak miatt azonban a népesség menekült s a táj elvadult. S ezt a tájat kellett ismét megszelídíteni, birtokba venni. Ennek első lépése, hogy legelőként hasznosítják, az állattartással veszik birtokba. Aki pedig tudja, hogy mi az hogy legeltetni, az tudja azt is, hogy a tövist ki kell irtani, el kell a káros növényeket távolítani, s ezt követi később a földművelés, majd a tanyásodás. Gondoljuk meg azt, hogy létrejöttek akkora városok, mint Kecskemét, Szeged, Nagykőrös, Hódmezővásárhely, Mezőtúr és ezek a helyek önálló közigazgatást nyertek a török alatt, kialakult egy paraszti közigazgatás, hisz a birtokos nemesség, papság elmenekült innen a Felvidékre. Jellemző, hogy Nagykőrös városáért a török időkben az északra menekült Keglevichek egy mentét kaptak évi adóba. Nem tudtak többet behajtani. A város csak névleg volt birtoka az északra húzódott családnak, ám a tulajdonjog folytonosságát fenntartották.