Bereznai Zsuzsanna szerk.: Tanulmányok Boldog történetéből és néprajzából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 7. Eger, 1990)

Szántó Lóránt: Fejezetek Boldog község történetéből

kért, lebontatta ezeket, anyagukat a háborús károkat szenvedettek között elárverezte, s a befolyt összeget az aknára futott traktor javítási költ­ségeire fordította. Közben sorra alakultak a különböző társadalmi szervezetek is. így 1945. április 23-án a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ), májusban a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége (FÉDOSZ), a Kisgazda Ifjúsági Szervezet, 1945 nyarán a Katolikus Agrár ifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete (KALOT), a katolikus lányok részére a KALÁSZ, ősszel a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ), a Pedagógusok Szabad Szakszer­vezeti Csoportja, 1948 márciusában az Egységes Parasztifjúsági Szer­vezetek Országos Szövetsége (EPOSZ), 1950-ben a helyi Vöröskeresztes Csoport. Az iskolában a szovjet katonai kórház kivonulása után még 1944 de­cemberében megkezdődött a tanítás. A Nemzeti Bizottság 1945. július 31-én igazolta a tanítóknak, hogy nem menekültek el és munkájukat folytatták (NM 125/1945. VIL 31.). Súlyos gondok voltak a község egészségügyi helyzetében. A községi orvos, dr. Kalász József hadifogságban volt. A sebesülteket, a betegeket a községi bábák (Baloghné és Kiss Józsefné) látták el. Súlyosabb esetekben a szovjet katonaorvosok segítettek. Ok operálták meg Klárik László espe­res-plébánost is. 1950. április 18-án megalakult a Vöröskeresztes Szer­vezet helyi csoportja. A közigazgatás újjászerveződött. 1950. október 22-én lezajlottak köz­ségünkben az első helyi tanácsválasztások. A megalakuló községi tanács első elnöke Rácz Andrásné Papp Ilona volt (1950-1954.). Őt követték sorban a következő tanácselnökök: Medveczki Sándor (1954-1956. IV. 1.), Varga Lajos (1956. IV. 1.-1956. XII.), Lukács Dezső (1957-1960.), Varga Ferenc (1960-1962. II. 1.), Rádi János (1962. II. 1.-1968. VIII. 1.), dr. Nagy Béla (1968. VIII. 1.-1971. III. 1.), Varga Ferenc (1971. III. l.~ 1974. IV.), Medveczki Sándor (1974. IV.-1977. IX. 1.), Cserkuti István (1977. IX. l.-napjainkig). A felszabadulás után meginduló mezőgazdasági termelés túljutott a legnehezebb éveken. Kezdett újból kialakulni a boldogi zöldségtermelés, amikor megkezdődött a termelőszövetkezetek szervezése. A parasztság megnyerése helyett, az önkéntesség elvét megsértve, erőszakkal, fizikai

Next

/
Thumbnails
Contents