Bereznai Zsuzsanna - Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bükk-vidék népi kultúrájából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 6. Eger - Miskolc 1988))

Bakó Ferenc: Az erdőháti lakodalom sajátosságai

AZ ERDŐHÁTI LAKODALOM SAJÁTOSSÁGAI Bakó Ferenc Előadásom címe azt írja elő számomra, hogy bevezetésként egy néprajzi-földrajzi tájfogalomról, az Erdő hátról, majd a felföldi lakodalom sajátos barkó vagy nyugat-bükki formájáról beszéljek Önöknek. A hazát és a szülőföldet kisebb-nagyobb tájak alkotják, amelyek neve a természetátalakítás, a közigazgatási átszervezések következtében lassan feledésbe merül. Ilyen az Erdőhát is, amely a Kárpát-medencében többfelé előfordul, de Palócföldön a szakirodalom csak egyet tart nyilván. Eszerint Erdőhát „a Sajó és a Rima folyóktól délre, a Gortva és a Hangony patakok közötti erdős táj", amely ma Szlovákiához tartozik, nevét pedig először Fényes Elek, majd Hunfalvy János, s később Paládi-Kovács Attila említette meg. Tőlük vette át a fogalmat ebben az értelemben IIa Bálint és a Magyar Néprajzi Lexikon.

1 Bár a szakirodalom nem ismeri, de tudunk még egy másik Erdőhátról is az egykori Borsod megyében, a Bán patak völgyétől nyugatra. Ezt a tájat az 1750-ben keltezett gazdasági jelentés nevezi így, mint az egri papnevelő intézet, szeminárium birtokát.

2 Kiterjedését, pontos helyét azonban nem ismerjük, erre csupán egyetlen utalásunk van, az előbb említett 1750-es jelentés. Meg kell azonban jegyeznem, hogy véleményem szerint Fényes E. 1851-es megjegyzése inkább erre, mint a gömöri Erdőhátra vonatkozik. 1. Kósa László-Filep Antal 1975. 92; Fényes Elek 1850. III. 138; Hunfalvy János 1867. 88; Paládi-Kovács Attila 1968. 179; IIa Bálint 1976. 74; Magyar Néprajzi Lexikon 1.716. 2. Sugár István 1973. 42.