Bereznai Zsuzsanna - Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bükk-vidék népi kultúrájából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 6. Eger - Miskolc 1988))

Bakó Ferenc: Az erdőháti lakodalom sajátosságai

A magyar lakodalomról készült leírások érdeménél kevesebbet foglalkoztak az es kétessel, mint egyházi szertartással, s így viszonylag keveset tudunk ennek népi vonatkozásairól. Ismeretes, hogy a templomi esküvő mintegy 400 éves múltja még napjainkig sem volt elegendő ahhoz, hogy a pogányságból eredő néphit és a parasztság társadalmi véleménye érvényesnek ismerje el az egyházi szertartást, az ősi rítusokkal szemben. Kilépve a templomból, a fiatal pár szokás szerint még nem marad együtt, násznépével mind a vőlegény, mind a menyasszony saját otthonába tér vissza és csak jóval, órákkal később a gyertyás, vagy fektető tánc, majd az elhalás teszi a fiatalokat házaspárrá. A hagyományos rítust bizonyára a násznagy, illetve a vőfély végezte, a nyoszolyók segítségével. Ennek a történeti háttérnek, előzménveknek az ismeretében felismerhetünk olyan pogánykori cselekvéseket, amelyek az egyházi szertartás mellett tovább élve, ma is gyakorlatban vannak. Ilyen a vőfély szerepe a templomban, amit főleg a barkóknál figyelhetünk meg. Például Sátán az utóbbi évtizedekben, sőt több faluban még ma is, esketés után a nagyvőfély az oltárnál versben köszönetet mond a lelkésznek, s ebben elismeri, hogy „bár ő tudományban igen gyenge", mégis áldást mond a pap fejére. A szokást katolikusoknál Hunfalvy János említi először 1867-ben az Ózd melletti Szentsimonról, és hasonló eseteket ismerünk református falvakból, mint Sajóvelezd, Szilvásvárad is, Tardonán pedig a vőfély 1981-ben - azaz napjainkban - nemcsak a papnak mondott köszönetet, hanem az úrasztala mellett az új párhoz is szólt. A népi társadalom tehát a házasságkötés egyházi szertartásán is képviselteti magát, minthogy ez évszázadokkal ezelőtt teljesen az ő hatáskörébe tartozott. Ugyancsak a barkóknál, pontosabban a Palócföld keleti zónájában tűnik fel a lelkész megajándékozása is, ami lényegében kísérlet arra, hogy megnyerjék az egyház pártfogását és türelmét az alapjában véve nem keresztényi fogantatású népi rítusok lefolytatásához. Szilvásváradon 1914-ben buzogány típusú, kisebb méretű vőfélybotot adtak a lelkésznek almával, mézeskaláccsal díszítve, Sajóveiezden pedig egy üveg bort ajándékoztak neki, az üveg nyakán lyukas kaláccsal, ami egyik jelképes, talán egykor kultikus tárgya volt a lakodalomnak. Ez a gondolatmenet, a nem keresztényi eredetű és hátterű cselekvések végigvonulása a lakodalom eseménysorozatán, a vacsoránál is észlelhető. A lelkészt mindig meghívták ugyan, de szerepe pl.