Petercsák Tivadar szerk.: Fejezetek Bodony néprajzából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 5. Eger, 1982)

Kovács András: Bodony múltja

lett. A hetvenes években a regionális átszervezés következ­tében Párádra került a nagyközségi közös tanács központja. Az iskolában a felsőtagozat megszűnt és a gyerekek Párádra járnak át. Jelenleg két tanító dolgozik a négyosztályos ál­talános iskolában. Csak megjegyzem, ugyanennyi személy, pon­tosabban egy tanító és egy segédtanító dolgozott száz évvel ezelőtt, amikor egy tanteremre száz gyerek jutott. A község legnagyobb mezőgazdasági üzeme a Mátraalja Termelőszövetkezet, amely Bodony központtal Bodony és Párád határára terjed ki. A település alakulása A település évszázadokon át mozgásban volt, de lényegi­leg mai helye környékére terjedt ki. Míg a legrégebbi - a már korábban említett - település nyomai a maitól nyugatra voltak, - Kövesorom , Peterét - a honfoglalás utáni telepü­lést már a két patak találkozásán alul találjuk, ahol a vízimalom is működött. Ebben az időben a lakosság jobbadán pásztorkodott. A jelenlegi település táján régebben hatalmas legelők voltak a Debrői uradalom birtokában. A templom aiKor a településtől távol, északra, mai helyén állt. A té?£f$3­nek az északra terjedése azzal indult meg, hogy egyes csalá­dok, idegen telepesek kisebb birtokot kaptak a templom körüli szántóföldekből és legelőkből, vagy az irtásokból. Ezek itt házakat, kúriát építettek, elszórtan ki-ki a maga birtokán. A házak sokára kapcsolódtak össze utcasorokká, még 1900 táján is volt a községnek olyan része, ahová azóta 15-20 ház be­épülhetett, de 1900-ra végül is kialakult a mai település formája. Még ma is észlelhető, hogy a Hóstya el van szakadva, bizonyos szigeteket képez a falu nyugati részén. A régi fa­lura - amelynek már nyoma sincs - egyetlen dülőrész emlékez­tet, ahol egy bővizű forrás van, és amelyet Kisbodonberkinek hívnak. A település fokozatos terjedéséből alakult ki, hogy a falu utcái görbék, rövidek, máig is rendezetlenek. A templom most már a falu közepén, kimagasló dombon áll. A temetőt a

Next

/
Thumbnails
Contents