Petercsák Tivadar szerk.: Az életmód változása egy bükki faluban (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 4. Eger, 1982)
Széman Zsuzsa: A párválasztás, a párkapcsolatok és a családi élet változása Felsőtárkányon
Összegezve elmondhatjuk, hogy a rétegstruktúrán belüli homogámia megítélése, az attól való elszakadás, vagy annak megtartása kérdésében a szülők, a család részéről még ma (1979/80) is az a szemlélet érvényesül, amely a család érdekeit és nem a gyermek egyéni boldogságát tartja szem előtt. Ez a szemlélet magának a homogámiának a kialakításában és megőrzésében nagy szerepet játszott. A fiataloknál (30 éven aluliak) azonban nem a származás a döntő. Azt találjuk, hogy a fiatalok választása elsősorban individuális jegyek alapján történik (pl. csendes, nem iszik, közös érdeklődés stb.), amely általában a családban uralkodó normákat utánozza, illetve kisebb mértékben annak ellenreakciójaként alakul ki (részeges apa esetén csendes férj kiválasztása). A fiatalok párválasztásában már nem dominálnak gazdasági-társadalmi érdekek. Mégis egyfajta homogámiáról beszélhetünk itt is (pl. a közös érdeklődés esetében). A homogámiának ez az új típusa azonban teljesen új elem a felsőtárkányi párválasztásban. Elterjedése csak a 70-es évektől jellemző. Szorosan összefügg az életmódban történt változáson kívül a családban meglevő döntési mechanizmus változásával (lásd később a döntési mechanizmusnál). Vallás szerinti homogámia A 60-as évektől kezdve még az a néhány más vallású, nem katolikus, család is beolvadt a katolikus családokba. A 70-es évektől, egy kivételtől eltekintve 60 nem beszélhetünk vallás szerinti homogámiáról, nincs akadálya a nem vallásosok és vallásosok közti házasságnak. Faj szerinti homogámia Mint az első fejezetben utaltunk rá, a II. világháború előtt nem volt a falunak cigány lakossága, a II. világháború után, de különösen az utóbbi években rohamosan megnőtt a cigány lakosság lélekszáma, akiktől a felsötárkányiak teljesen elzárkóznak. Házasság a gyűjtés idején és az azt megelőző években cigány és felsőtárkányi közt nem fordult elő.