Petercsák Tivadar szerk.: Mezővárosi kultúra Heves megyében (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 3. Eger, 1982)

Löffler Erzsébet: Az egri kádárcéh

Löffler Erzsébet AZ EGRI KÁDÁRCÉH Városunk környékén sok a déli lejtésű domb, melyek igen kedveznek a szőlőművelésnek. A Nagy-Egyed előtt félkörívben húzódnak el a szőlővel boritott kisebb dombok és lankák. Ehhez a területhez kapcsolódik még a Mátra és a Bükk közötti terület, a gyöngyösi borvidék. A bortermeléssel szoros összefüggésben alakult ki a kádár ipar. Sajnos, a megye középkori kádár céheire vonatkozólag nincsenek adataink. A török kiűzése után a céhes fejlődésnek uj szakasza kezdődött. A kádárok középkori neve "borkötők" volt, mig a XVm. századtól kezdve a "bodnár", vagy "pintér" elnevezés terjedt el, mely a német "Fassbinder" szóból ered. Ez egyenes fordítása a borkötő, vagy hordókötő szónak. Az egri bodnárok céhlevele 1703-ban kelt, I. Lipót császár és Telekessy István püspök erősítették meg. Alapító tagjai német mesterek voltak, Harter Lénárt, Harter József, Lochner Farkas és Hueber Boldizsár. 1720-ra már 12-re emelkedett a számuk, 1785-ben pedig már 25-en dolgoztak Egerben. A XDC. század elején létszámuk csökkent, Heves -és Külső Szolnok megye 1827-28-as Conscriptio Regnicolarisa szerint mindössze 14 bodnár volt a városban, akik közül négyen a fallal körülvett belvárosban, a többiek pedig a hóstyákon dolgoztak. Az 1842-43-as összeírás adatai szerint ismét 19-re emelkedett a létszámuk. Ugyanekkor az egész vármegyében 32 kádár dolgozott. A segédek alkalmazása a korszak kezdetén igen ritka volt, később egyre gyakoribb. Más településeken is ismert jelenség, hogy az ipar önmagában nem biztosította a megélhetést és kiegészítő jelleggel a céhes iparosok mezőgazdasággal is foglalkoztak. Egerben ter-