Petercsák Tivadar szerk.: Mezővárosi kultúra Heves megyében (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 3. Eger, 1982)
Dankó Imre: A hevesi mezővárosok vásárai
megszorítással, hogy ha ezek a határnapok hétfőre esnének, akkor az ezeket a hétfőket (határnapokat) megelőző hétfőkön kell a vásárokat megtartani. Eszerint a verpeléti vásárok minden esetben egybeestek a hétfői hetivásárokkal. Visonta 1445-ben oppidumként szerepelt. 44 Azonban mezővárosi státusát nem tudta megőrizni, Fényes Elek 1851-ben már "magyar falunak" emiitette. 45 Fényes messzeföldön hires termékeiről (vörös bor, termékeny föld adta gabona, gyümölcs) is megemlékezett. Piacairól, vásárairól azonban szinte semmit sem tudunk. Az újkori vásárszabadalmak közt ugyanúgy nem szerepel, mint az 1892. évi vásárjegyzékben. Ettől függetlenül voltak piacai, amelyek közül valamelyik nagyobb jelentőségre tett szert és hetivásárként is értékelhető. Ezek a mezővárosok jelentették elsősorban a hevesi árucsere alapjait. Történeti fejlődésük során ezek a települések váltak a megye legjelentősebb vásárhelyeivé. Különösen kiemelkedik közülük Eger, Gyöngyös, Hatvan és Heves, Olyan vonatkozásban is, hogy a megye többi vásáros és vásártalan helysége is ezekre a helyekre piacozott, vásározott. Az előzőekben már volt szó arról, hogy a mezővárosi kiváltságokkal nem rendelkező helységekben is alakultak ki árucsere-alkalmak. Ezeknek a kialakulásában, fejlődésében különféle gazdasági (földrajzi), társadalmi (jogi, igazgatási, kereskedelmi) és kulturális (kolostor, iskola, bucsu stib.) adottság játszott közre. A következőkben mindazokat a hevesi helységeket felsorolom, amelyek nem voltak mezővárosok, de valamilyen ok következtében árucserehelyek voltak. Felsorolom azokat a hevesi falvakat is, amelyek a mult század végén, a vásárok-piacok szaporítása idején kaptak vásár-piactartási engedélyt. Adács középkori vámhely. Fuvarosai a gyöngyösi vásárokra, piacokra jártak oda- és onnan szállitottak. Saját, kisméretű árucserével rendelkezett. 46 Erdő-telek Fényesnél 1851-ben mint "magyar falu" szerepelt. ^~~ÄI~^B92. évi vásárkimutatás évi két kétnapos vásáráról