Petercsák Tivadar szerk.: Mezővárosi kultúra Heves megyében (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 3. Eger, 1982)

Cs. Schwalm Edit: Az egri népviselet változása a XIX. század közepétől az 1950-es évekig

lések) viseletétől is. A XIX. század közepi leirásokból tudjuk, hogy a palócok a pendelyre csak egy karton szoknyát vesznek, az egriek 8-10-et, az ingváll pruszlik és vállkendő nélküli, hétköznap csak pendelyt hordanak vászonköténnyel stb. Ezek, a díszesebb ruhadarabok és a sok szoknya több éves eltolódással, fokozatosan jelenik meg a palóc viseletekben. A nagy különbség oka a gazdasági feltételek eltérésében keresendő. Mig a mátrai és bükki falvak lakói a sovány, köves talajon még saját ellátásukat sem tudták biztositani, addig Eger határában gazdag szőlő- és kertkultúra virágzott. A zöldségtermelés Egerben a XIX. század elején kezdődött. A külvárosok közül leginkább a két makiári negyed foglalkozott vele. Ezért is csúfolták a városnak ezt a részét Zellervárnak illetve Ontrós hóstyának. Kubinyi Ferenc - Vahot Imre füzetsorozatában olvashatjuk 1854-ben, hogy "a szőlőmivelés után nem csekély fontosságú itt még a kertmivelés is. .. .Egész utcza van, melynek neve kertészsor, pedig csak parasztkertészek, kik régi szokás által betanultak a zöldség-termesztésbe és faoktatásba. ...zöldségeiket a szomszéd Miskolc és Gyöngyös városok piacai is segitik fogyasztani." Kolacskovszky Lajos kéziratából tudjuk, hogy már az első világháború előtt az egri piac látta el zöldséggel a Felföld egy részét. A szállítók leginkább egyszerű parasztasszonyok, kofák, régiesen kuffantók

. Akinek volt kevés szőleje, kertje, a sajátját árulta, hogy kis pénzre szert tegyen. Egyik fő foglalkozása volt az egrieknek már a XIX. század közepén az aratásra való menetel, mint erről a Kubinyi - Vahot szerkesztette füzetsorozat tudósit, 1854-ben. Különösen a napszámosoknak volt kevés pénze, még a napi élelmet, ruházkodást sem tudták előállítani. Jelentős kiegészítő foglalkozás volt még a fahordás, kőtörés, pince vagy kut ásás. Természetesen a viselet nem volt minden társadalmi rétegnél egyforma. Ez különösen a férfi ünnepi viseletben kisérhető nyomon, pl. a posztóruháknál. A XIX. század közepén még csak a legmódosabb férfiak ünnepi viselete, itt is a gazdagabbak ezüst csattal, lánccal és gombokkal hordták, mig a szegényebb rétegeknél továbbra is a bőgatya általános ünneplő, fokozatosan szorítja 63