Kriston Vizi József szerk.: Tanulmányok a Bükkalja néprajzából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében Eger, 1992)

Bakó Ferenc BARLANGÉPÍTMÉNYEK A BÜKKALJÁN Örömmel teszek eleget annak a felkérésnek, hogy tájékoztassam e konferencia résztvevőit, a Felföld, így Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén megyék hivatásos és passzionátus kutatóit, helytörténészeket, néprajzosokat arról a témáról, amely itt Noszvajon körülvesz bennünket és amiről több alkalommal magam is írtam. A kőbe vájt építményekről van tehát szó, amiket helytelenül barlangoknak is szoktak nevezni. Szeretném ismereteimet, az e téren eddig elért eredményeket Önökkel megosztani, mert a kutatónak szüksége van arra, hogy munkájáról, tapasztalatairól beszéljen elsősorban talán azért, hogy témája iránt másokban, így most a hallgatókban érdeklődést keltsen. A kutató számára ugyanis a vizsgálat tárgya, a téma rendkívül érdekes és ez sarkallja őt arra, hogy ezt mások is elismerjék. A barlangépítkezés különlegessége abban áll, hogy nem a földfelszín felett, hanem alatta jelenik meg, ezért a legtöbb esetben nem képezi a táj, a települési kép részét. Érdekes ez a téma azért is, mert nemcsak itt, ahol most vagyunk, használatosak ezek az építmények, hanem a világ más tájain is, aminek többféle magyarázatát lehet adni. De nemcsak földrajzilag összetett, szerteágazó ez a téma, hanem történetileg is; az európai, közeikeleti kultúra őskori emlékeiben is előfordulnak ezek az építmények, de bizonyos tájakon végigkísérik az embert története folyamán egészen korunkig. Mindebből következik az, hogy veiük több tudomány is foglalkozik, így a történelem, a földrajz és az építéstörténet. Leszűkül azonban ez Ü kör akkor, ha tisztázzuk a barlang fogalmát. Az őskor, pontosabban a csiszolatlan kőkor embere már barlanglakó volt, amit nemcsak a régészeti leletek, hanem a falakon megmaradt sziklarajzok is bizonyítanak. Ezek a lakások azonban a szikla természetes üregeinek felhasználásával, az emberi kéz mesterkedő beavatkozása nélkül kialakított hajlékok voltak, amelyekben a tűz még a barlang talaján, csupán kövekkel körülrakva égett. A neolit korban is használták még e természetes barlangokat vallási szertartások végzésére, vagy éppen állattartásra, amint erre kitűnő példa lehet az innen nem messze lévő IstállóskŐ barlangja a Bükkben. Itt az emberi lét nyomai 80 000 évre vezethetők vissza, és az utolsó emlékek a múlt századi állattartással függnek össze. A néprajztudomány kutatásának tárgya nem az előbb említett barlang, hanem a mesterségesen, emberi munkával vájt földalatti építmények különféle fajtái. Csaknem minden kontinensen vannak olyan hajlékok, amiket könnyen faragható kőzetbe, vulkáni tufafélékbe, agyagba, márgába, löszbe vágnak bele.