Kriston Vizi József szerk.: Tanulmányok a Bükkalja néprajzából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében Eger, 1992)

Az alaprajzi beosztás szorosan kapcsolódik a tüzelőberendezéshez és a füstelvezetés módjához. Ezek számos változatát ismerjük Észak-Magyarországon, de a barlanglakások vizsgálata teljesebbé teszi ezt a képet, mert a pinceház néhány ütemet mindig késett az általános fejlődés, modernizálás mögött és így a tüzelőberendezés néhány archaikus módját is konzerválta. Igen régen, csak a hagyományból ismerjük, hogy a ház közepére rakott szabadtüzet használták, s ennek a lakásnak még nem volt kéménye, s ennek hiányában a füstöt az ajtó-, esetleg az ablaknyílás engedte ki a szabadba. Viszonylagosan újabb fejlődés az, hogy a lakás valamelyik fala mellett a szabadtüzet padkára emelték, majd a falba kemencét vájtak, de a tűz még ebben az esetben is kémény nélkül távozott További fejlődés az, hogy a padka fölé kőből, sövényből kürtőt alakítanak ki és ezen át a természetes kőbe vájt füstmkon távozott el a fiist Ezek a megoldások az egyetlen helyiséges pinceházban fejlődtek ki és arra jellemzőek. A kétsejtű, szoba-konyhás lakás már lehetővé tette a kemence külső fűtését és a ház füsttelenítését. Ennek a barlanglakásban több változata alakult ki, amelyek egy részét a fennálló házakból nem ismerjük, esetleg csak nagyon ritka, vagy történeti előfordulással. Addig, amíg ez a lakástípus utóiérte a föld felszínén álló ház szoba-pitvar-kamra beosztási szintjét, ahol a kemencét a pitvarból fűtötték, több fázis zajlott le, aminek részletezése hosszabb időt venne igénybe. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a korábbi, un. belőlfűtős típus a hegyvidék jellemzője, az alföldi falvakban pedig a külső fűtésű kemence és a szabad kémény volt használatos. A barlanglakások vizsgálata azt teszik valószínűvé, hogy ez a fejlődés az Alföldön is végbement, tehát a korábbi, kezdetleges fűtési, tüzelési módok ott is megvoltak. A nyári konyha, mint a tüzelőberendezés modernebb formája, a barlanglakásnál úgy jelentkezik, hogy ha udvara van, akkor annak falába vájták a kemencét és szája fölé ollalmul féltetőt húztak. A barlanglakás homlokzata általában szerény, kifejezi a benne lakók gazdasági és társadalmi helyzetét. Kivétel természetesen a néhány emeletes lakás, vagy a lakás fölött kivájt üreg, ami a padlást szimbolizálja. A füstöt is ide vezették fel, s így füstölték meg a disznóhúst. A homlokzat egy része a már említett tornác, ami a lakás végfalát védi az esőtől és egyben díszíti is. Oszlopait vagy a ház kivágásakor hagyták meg a természetes kőből, vagy kváderkövekből emelték, esetleg fából faragták ki. A tornácot éppúgy meszelték, mint a homlokzat falát. Előbb azt mondtam, hogy a barlanglakás használói többnyire nincstelen, földdel nem rendelkező személyek, családok voltak. Bármennyhire igaz is ez a megállapítás, a helyszínen végzett vizsgálataim felfedték egy másik társadalmi réteg jelenlétét is. Ez a tehetősebb, némi földbirtokkal is rendelkező népesség