Kriston Vizi József szerk.: Tanulmányok a Bükkalja néprajzából (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében Eger, 1992)

Számbavéve ezeket, ekkor 82 pinceházzal számolhatunk. A zsellér lakossággal együtt azonban állandóan gyarapodtak és a két világháború között egy tudósítás 162-ról ad hírt, s ezekben 820 személy lakott. A pinceházak a falu teljes lakásállományának kb. egyharmadát képezik. 1971-ben magam mértem fel a még meglévő barlanglakásokat, s ezek száma ekkor 39 volt. Ebből 12 már lakatlan, és pincének, kamrának használták őket A 27 eredeti rendeltetéssel használt pinceházban összesen 68 személy lakott. A felvett adatok értelmében a 39 lakáshoz 31 pince tartozott, 19 kamra és 5 istálló, s e számok arról tanúskodnak, hogy a barlanglakók nagyobb részének valamilyen köze volt a szőlőműveléshez. A kevesebb, vagyis 5 istálló viszont az állattartás szerényebb szerepét jelzi. A borospince jelenlétét tehát Szomolyán a barlanglakások jellemzőjének tarthatjuk. Az alaprajzi vizsgálatok pedig további megállapításokat tesznek lehetővé. A lakások 19 esetben közvetlen kapcsolatban álltak a pincével, vagyis a pince többnyire a konyhából nyílt, s csak 12 esetben volt ennek külön bejárata. Megállapíthattuk továbbá, hogy 13 alkalommal a konyhából egyik oldalról a lakószoba, a másikról pince nyílik, vagyis az észak- és keletmagyarországi nagytáj általános szoba-pitvar-kamra elrendezésben Szomolyán a kamra helyébe a borospince lép, mint a háromsejtű lakás szerves része. Az Eger völgyétől nyugatra eső terület jelenségeitől eltérően, Szomolyán nemcsak a legszegényebb réteg lakott pinceházban, mert a 39 esetből mindössze 5 egyetlen lakóhelyiségből álló és 4 kétsejtű, szoba-konyhás lakást ismerünk, a többi már magasabb gazdasági és társadalmi szintet feltételez. Ez a megállapítás egyébként megegyezik a falu véleményével is: régen a barlanglakásokban nemcsak szegények, hanem "boros gazdák" is laktak, akiknek évente 40-50 hektoliter boruk volt 1-1,5 kh szőlővel. A Szomolyán megismerhető barlanglakás típus némileg eltérő a szomszédos helységekétől. Tapasztalatainkból azt a megállapítást szűrhettük le, hogy ezen a településen viszonylag kevesebb az archaikus szerkezeti és formai megoldás valószínűleg azért, mert a barlanglakások tulajdonosai - mint említettem - jórészt szőlősgazdák voltak, akik igyekeztek elérni a föld felszínén álló házak műszaki és esztétikai színvonalát, s így a hagyományos elemek, formák időnap előtt ela vultak. Ezzel magyarázhatjuk a félköríves vagy kosáríves tufatornácok sűrűbb megjelenését és a tüzelőberendezések viszonylagos korszerűségét, azt, hogy a pinceház mindig egy szinten van a fennálló házakkal. Ebből következik természetesen az is, hogy a pinceház elvesztette önálló, sajátos jellegét és több tekintetben hasonult a falu többi lakóházához. A fennálló házak formavilágát elérni kívánó törekvések vezettek oda, hogy egyrészt a barlanglakásokban is kialakultak a homlokzatot védő, kőoszlopos tornácok, másrészt megszülettek a kétszintes, az "emeletes" pinceházak, A pince-