Kriston Vizi József szerk.: Eredmények a Mátraalja néprajzi kutatásában (Néprajzi tájkonferenciák Heves megyében 2. Eger, 1982)

Bakó Ferenc: A Mátraalja néprajzi egysége és a lakodalom szokásrendje

- e Bakó Ferenc A MÁTRAALJA NÉPRAJZI EGYSÉGE ÉS A LAKODALOM SZOKÁSRENDJE A Mátraalj a, mint néprajzi táj a palóc etnikai csoporton "belül fekvésénél és a szakirodalomban betöltött szerepénél fogva alapvető jelentőségű. Minden oldalról az északi magyar, palóc tájszólást beszélő csoportok ve'szik körül, amelyek népi kultúrája is elütő az alföldi csoportokétól. Az első irodalmi említés, Horváth Péter 18ol-ben megjelent könyve a palócokat ide és az Egertől északra eső tájra helyezi. A Mátraalja, mint etnikai egység története és földrajzi kiterjedése kevésbé ismert, amit a legújabb kutatások igyekeznek tisztázni, illetve összefoglalni. Eltekintve attól, hogy a Mátra erdőről már Anonymus is ír a XII. században, a Mátraalja név először 1712-ben jelenik meg a Debrői-uradalom leírásában, de nem azzal a jelentéssel, ahogyan később használatos. A földrajzi helyzettől eltekintve, a Mátraalját népi és kulturális egységnek tartjuk, amit egyházszervezeti, népességtörténeti, néprajzi jelenségek támasztanak alá. A vármegyei szervezeten belül a táj nem élvezett önállóságot, mindig a Mátra járás része volt, amihez nagyobb terület tartozott. A római katolikus egyház középekor i szervezetében azonban a Mátraalját jelentő falvak a Kis-Pásztó kerületet képeznék a Zagyva és a Tárna között.